Novák Katalin Orbánról, Budaházyról

interjú

Hosszú interjút adott a 24.hu-nak Novák Katalin köztársasági elnök, a beszélgetésből két témát emeltünk ki:

„A miniszterelnökkel időről időre megosztom elképzeléseimet. Rendszeresen szoktam vele találkozni, ő is elmondja, hogy éppen milyen döntéseket tervez.”- mondta a miniszterelnökkel való kapcsolatáról. Állítása szerint rendszeresen beszélnek egymással. „Ezek majdnem mindig négyszemközti beszélgetések, ritkán jut idő a személyes dolgokra, annyi fontos témánk van” – fűzte hozzá. Arra kérdésre, hogy mennyire tartja magát függetlennek magát Orbán Viktortól, Novák Katalin úgy válaszolt, hogy „pont annyira, amennyire a köztársasági elnöknek függetlennek kell lenni a kormányfőtől.”

Több dologban is nemet mondott már neki, de példát erre egyet sem mondott. Novák szerint „ezek inkább személyes jellegű dolgok. Nem kért, de általában sem kérne tőlem olyat, amire nemet kellene mondanom. Nem teremtünk ilyen helyzetet. A kapcsolatunknak nem ez a természete. Nem adunk egymásnak utasításokat, megbeszéljük a dolgokat. Volt már olyan, hogy megkérdeztük a másikat, el tud-e menni valahova helyettünk. Volt már, hogy nem tudtam elmenni, és akkor például nemet kellett mondanom. De nem tudom pontosan, mire gondol, hogy Orbán Viktor miket kérne tőlem.”

Novák Budaházy György kegyelméről elmondta, hogy „az egyik legnehezebb döntés volt, amit eddig meg kellett hoznom,” mondta Budaházy György kegyelmi ügyéről.

„Borzasztó bonyolult ügy, több száz oldalnyi anyagot olvastam el, mielőtt meghoztam a döntést. Egy olyan minősített, kegyelmi pillanatban született meg a döntés, amikor a Szentatya magyarországi apostoli látogatása zajlott. Több kegyelmi kérvényről is döntést hoztam. Ebben megint csak nem kivételes módon jártam el, ez egy létező gyakorlat.” – mondta.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük