Tovább drágulhatnak az élelmiszerek júliustól

gazdaság

Júliusban átalakítják a hulladékgazdálkodási rendszert, ami azzal járhat, hogy jelentősen emelkedik az élelmiszerek ára. 

Az elmúlt években az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák miatt és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében az összes EU-s tagállamban, így Magyarországon is bevezetik az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) – írja az elelmiszeripar.hu. 2023. július 1-től nem az állam vagy piaci szereplők által alapított non-profit irányító szervezet, hanem a MOL által működtetett koncessziós társaság fogja kollektívan teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében. Mint írják, ez nagy érvágást jelent a gyártóknak, ugyanis így az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíj összegének a többszörösét kell fizetniük. Bizonyos esetekben akár 10-szer annyiba is fizethetnek a gyártók. 

A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége szerint a díjtételek kialakításába nem vonták be a gyártókat, sem pedig a szakmai szervezeteket, így nem világos, hogy mi alapján határozták meg az új árakat. Így szerintük az sem látható, hogy érvényesül-e az az Európai uniós irányelv, ami szerint csak a tényleges, indokolt költségeket tartalmazhatná a díj. 

És mindez azzal jár, hogy a gyártóknak duplán nő a költségük. Nemcsak a boltba kerülő csomagolt élelmiszerek csomagolására kell magasabb díjat fizetniük, hanem a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak.

A gyártók kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árában ezt a költségemelkedést érvényesíteni, amit a kiskereskedők saját megnövekedett terheik miatt szintén kénytelenek lehetnek a fogyasztók felé áthárítani. Emiatt arra lehet számítani, hogy tovább drágulnak majd az élelmiszerek. 

A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége közleménye szerint ez a költségnövekedés is további negatív hatással lehet a hazai élelmiszerpiacra, tovább erősítve az ársapkák és a kötelező akciózás kártékony piactorzító hatásait. Megjegyezték azt is, hogy az élelmiszerárak további emelkedésének megakadályozása, valamint a hazai élelmiszeripari vállalkozások talpon maradásának és versenyképességének biztosítása érdekében a díjak auditált felülvizsgálatára és jelentős csökkentésére van szükség. A szövetség ezért sürgős egyeztetést javasol a kormányzat és a gyártók érdekképviseleti szervei között.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük