Babaváró hiteleseknek többe kerül a válás, szigorúbb büntetések jönnek

gazdaság

A babaváró kölcsön jövő évtől érvényes átalakításával kapcsolatban szinte kizárólag a hitelösszeg és az életkori feltételek módosításáról lehet olvasni, hallani. A Bankmonitor szakértői szerint nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a konstrukcióhoz kapcsolódó büntetés – melyet egyes szabályok megsértése esetén kell fizetnie a párnak – is érdemben megváltozik 2024-től.

Az igényléshez komoly feltételeket kell teljesíteniük pároknak, amelyek közül több is módosul 2024-től.

Két módosítást szoktak kiemelni:

•             2024-től a feleség nem töltheti be hiteligényléskor a 30. életévét. (Idén még 40 év a felső korhatár.) Annyi átmeneti könnyítés lesz még jövőre, hogy amennyiben már úton van a baba, akkor a feleségre a jelenlegi, 40 éves felső korhatár vonatkozik majd.

•             A maximális hitelösszeg 10 millió forintról 11 millió forintra emelkedik jövőre.

Ha egy házaspár babavárót igényel 2023 augusztusában, de nem születik 5 éven belül gyermekük, akkor emiatt elveszítik a kamattámogatást – vagyis nőni fog a kamat és a törlesztőrészlet -, valamint egy összegben rendezniük kell az állam felé az addigi igénybe vett kamattámogatást is.

A jelenlegi szabályok alapján a kamattámogatás mértéke 12,15 százalék lenne egy augusztusi igénylés esetén, vagyis ezen kamatszintnek megfelelő összeget fizet az állam hónapról hónapra a bank részére a fennálló tartozás után. Ha például egy pár 10 millió forint babavárót igényel, és nem születik gyermekük, akkor 5 év után ezt a támogatást kell visszafizetniük, ami 5 330 035 forint kiadást jelentene.

Egészen más a helyzet akkor, ha a pár 2024-ben venné fel a kölcsönt. A jövő évi szabályok alapján a kamattámogatás mértéke csökken: havi szinten az állam 10,44 százalék kamatot fizet majd a bankoknak a fennálló tartozás után. Azt feltételezve, hogy a pénzpiaci hozamok nem változnak az elkövetkezendő időszakban, ez 5 év alatt 4 577 498 forint kamattámogatást jelent.

A büntetés mértéke azonban nem ezzel az összeggel lesz egyenlő, azt ugyanis a jegybanki alapkamat 3 százalékponttal növelt mértékének megfelelő kamattal kell a jövő évtől kiszámolni. A jelenlegi alapkamat alapján ez 16 százalékos büntetőkamatot jelentene. Amennyiben a feltételek nem változnak, akkor a Bankmonitor számításai szerint a szóban forgó 10 millió forintos babavárónál a büntetés akár 8 millió forintra is rúghat majd abban az esetben, ha nem születik gyermeke a párnak.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük