
Fidesz: a dollárbaloldal tehet mindenről
A dollárbaloldal megszállottan dolgozik Magyarország ellen – közölte a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kedden.
„Nincs kétségünk afelől, hogy a dollárbaloldal továbbra is megszállottan fog Magyarország és a nemzeti érdekek ellen dolgozni. Gyurcsányék eddig is mindent megtettek, hogy Magyarország minden hazánknak járó uniós forrást elveszítsen, de ezt nem tudták elérni. A magyar helyreállítási terv és az operatív programok elfogadása azt jelenti, hogy féléves politikai időhúzás után Brüsszel is elismerte, ezek a pénzek Magyarországot illetik. Ezeket a támogatásokat nem lehet elvenni a magyar emberektől és a magyar gazdaságtól. A magyar emberek ismét meggyőződhettek róla, hogy a Gyurcsány-vezette dollárbaloldal tényleg minden gyalázatra képes a hatalom megszerzéséért. Még arra is képes lenne, hogy a mostani szankciós válságban Magyarországtól teljesen elvegyék a neki járó pénzeket, miközben ők és a brüsszeli baloldal ki sem látszanak a korrupciós ügyekből és kenőpénzekből.” – áll a kormánypártok közleményében.
Hiábavaló volt az Európai Bizottság “elkápráztatására szolgáló” törvényhozás és a megannyi vétó feladása, Orbán Viktor miniszterelnök legfontosabb európai politikai mérkőzése brüsszeli fegyverletétellel zárult – mondta keddi, online sajtótájékoztatóján a DK EP-képviselője.
A Momentum politikusai szerint kizárólag Orbán Viktor miniszterelnököt terheli a felelősség azért, hogy Magyarország későn és kevesebb pénzt kaphat az EU-tól. Az Európai Tanács tegnapi döntésével ugyanis összesen több mint 4800 milliárd forint EU-s támogatás sorsa maradt továbbra is bizonytalan – jegyezték meg.
Az MSZP szerint a felzárkóztatási pénzek elvesztésének veszélye továbbra sem múlt el, de az uniós tagállamok diplomatái által javasolt megállapodással az Orbán-kormány haladékot kapna arra, hogy megfeleljen az európai normáknak. És a magyar költségvetés is kapna elegendő plusz forrást ahhoz, hogy az ország elkerülje a még nagyobb válságot.
A Jobbik úgy reagált, hogy azért juthat hozzá Magyarország az uniós forrásokhoz, mert a magyar kormány meghátrált. Mégis beleegyezett abba, hogy az Európai Unió közös hitelfelvétellel támogassa Ukrajnát, valamint elfogadta a 15 százalékos globális minimumadó bevezetését is. Hozzátették, a legnagyobb feladat még hátravan: a forrásokat ugyanis haza kell hozni, hogy a magyar polgároknak segítsenek.