Tóth Gabi tábort szervez nyárra az új párjával

bulvár

Idén először az I. Győri Bálon lépett fel szombaton Tóth Gabi, új pasija, Papp Máté Bence és a Fricska táncegyüttes, a Blikk beszámolója szerint a közönség óriási szeretettel fogadta őket. „Az emberek nagyon pozitívan állnak hozzánk. Azt hiszem, az is segített, hogy mi is megnyíltunk, és elkezdtünk beszélni kettőnkről. Az utóbbi hetekben azt tapasztalom, hogy egyre többen látják meg a valódi énünket. Nyitottan viszonyulnak hozzánk, úgy érzem, végre elfogadták, hogy egy pár vagyunk, látják, hogy közöttünk őszinte érzések vannak” – mondta a lapnak Tóth Gabi.

Az énekesnő azt mondta, a mindennapokban is jól kiegészítik egymást: Gabi otthon énekelni tanítja Mátét, ő pedig táncolni Gabit, írja a lap. Sőt, Tóth Gabi még a terveikről is beszélt, azt mondta, idén július 15-től 21-ig tánc- és énektábort szerveznek Pomázon, mert szerintük „amikor a zene és a tánc találkozik, az fantasztikus dolog”.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük