Tarlós javasolta a MÁV és a Volán összevonását

Budapest Újpest

A volt főpolgármester a libegőt és a fogaskerekű vasutat sem tartaná meg.

Tizenkilenc pontban foglalta össze a kormányfőnek a közlekedés átalakításáról szóló javaslatait Tarlós István korábbi főpolgármester, aki jelenleg az országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott – írja a Népszava, amely megszerezte a levelet. Tarlós szerint ezeket még a koronavírus-járvány idején kellene meglépnie a kormánynak.

Most lenne megfelelő alkalom sietve összevonni a MÁV-ot és a Volánt. A MÁV szárnyvonalakon gyér a forgalom, a Volán ezt könnyen kiválthatná. Az összevonás ráadásul most mérsékeltebb hullámokat verne (média, ellenzék, szakszervezetek)”

– javasolta a lap cikke szerint Tarlós, aki jelezte: a felsorolásban nem állított fel fontossági sorrendet.

Népszava úgy fogalmazott: a miniszterelnöki tanácsadó vélhetően nem az asztalfióknak írta a javaslatait, hiszen a levelét, amelyben az ingyenes parkolás előnyeit ecsetelte, két héttel annak bevezetése előtt küldte el. Hangsúlyozta benne, hogy a közösségi közlekedést feltétlenül fenn kell tartani, ugyanakkor „elő kell segíteni, hogy akinek lehetősége van rá, ne használja”. Aztán hozzátette, hogy „az ingyenes parkolás átmeneti bevezetésével elérhető, hogy kevesebben tömegközlekedjenek”. Később a kormányfő hasonló érvekkel magyarázta az intézkedést.

Tarlós továbbá azt írta a lap szerint, hogy

– időben elcsúsztatható, de akár véglegesen elhagyható a fogaskerekű-projekt, mivel a használata inkább nosztalgikus időutazásnak tekinthető. Autóbusszal könnyedén kiváltható.

– a libegő megújítása felejthető, sőt, akár be is lehetne zárni, mivel „megszűnőben az érdeklődés iránta”.

– elvethető a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, mert nagyon drága és nem gazdaságos, és amit ő korábban is csak a XVI. és a XVII. kerület fideszes polgármesterek miatt támogatott.

– elmaradhat a budai fonódó villamosvonal kialakításának második üteme, amit a Garancsi István-féle BudaPart lakóparkot és irodanegyedet kötné be a közösségi közlekedési hálózatba. Szerinte az „oda pályázó emberek jövedelmi átlagszínvonala, úgysem azt ígéri, hogy tömegközlekedésre hangolódnának”.

– halasztható a 3-as metróvonal meghosszabbítása Káposztásmegyerig,

– és ugyancsak halasztható a 2-es villamos vonalának felújítása és a pesti rakpart alatti víznyomócső cseréje is.

Támogatja viszont

– a Millenniumi Földalatti Vasút korszerűsítésének és bővítésének felgyorsítását – bár a lap szerint nem magyarázta meg, hogy miért. 

– az M0-s körgyűrű bezárását az eredeti nyugati és északi nyomvonalon. Ezt elengedhetetlennek tartja.

Azt is írta továbbá, hogy átmenetileg felfüggesztené az autópálya-útdíjak fizetését. Emellett módosítaná a közbeszerzési törvényt is, elengedné az építőipari kötbéreket, valamint kiterjesztené a munkabérek utáni közterhek fizetése alóli mentességet.

A lap megjegyezte: keresték Tarlós Istvánt, aki a lapzártáig nem válaszolt.

Forrás: Népszava, hvg.hu
Fotó: hvg.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük