Nem menetrend szerint, de újra közlekednek majd a BKV-hajók a Dunán

Budapest

A BKV idén újraindítja hajóit, de a menetrend helyett a turizmus lesz a fő irányvonal.

2024-ben a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) újraindítja hajóit, de ezúttal nem menetrend szerinti járatok lesznek – közölte a 444.hu.

Mint írják, a fővárosi közlekedési cég elsősorban turisztikai célú hajózási szolgáltatások beindítását tervezi erre az évre.

A lap kiemelte: a BKV 2013-tól 2020-ig, hét éven át üzemeltetett menetrend szerinti hajójáratokat a Dunán, uniós támogatással. Azonban, miután 2020 végén lejárt az uniós támogatási szerződésben vállalt szolgáltatási idő, a járvány és a kormányzati elvonások miatt 2021-ben átmeneti szolgáltatás-szüneteltetésről döntött a főváros.

Hozzátették: a korábbi menetrend szerinti hajózást most sem állítanák vissza. Akkor az újpesti Árpád úttól – az Északi vasúti összekötő hídtól – a Haller utcáig, míg a Római fürdőtől a Kopaszi-gátig és vissza lehetett eljutni menetrend szerint hajójáratokkal. A hajókat munkanapokon menetjeggyel és bérlettel is lehetett használni, hétvégén külön jegyet kellett rájuk venni.

A BKV most azt közölte a lappal, hogy “a turisztikai célhoz igazodóan, elsődlegesen a belvárosi lokációkra fókuszálva, valamint a potenciális utasok igényeit figyelembe véve” indulnak újra a hajóik. Ez természetesen eltérő útvonalat és eltérő üzemidőt jelent majd a korábbi hivatásforgalmi hajójáratokhoz képest.

Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a BKV-hajók hasonló útvonalon közlekednek majd, mint a Mahart budapesti járatai. Tavalyelőtt például BKK-bérlettel is használható hajójárataik voltak a Vigadó tér és a Margitsziget között, mindössze négy kikötővel (Vigadó tér, Széchenyi tér–Akadémia, Margitsziget, Batthyány tér).

A BKV-nak jelenleg egyetlen hajójárata van, a D14-es kompjárat – korábbi nevén Soroksári rév, ami Csepelt és Soroksárt köti össze. 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük