
Megvalósulhat az összefogás: már a Momentum is támogatja az előválasztást
„Támogatni fogjuk az előválasztás intézményét. Puzsér Róbertnek és Karácsony Gergelynek sikerült ugyanis olyan feltételeket teremtenie, amelyek mindenkinek megfelelnek. Reméljük sikerül felrázni a főváros lakosságát és ezzel a módszerrel találjuk majd meg Tarlós István főpolgármester ellenzéki kihívóját” – mondta a Népszavának a Momentum elnökségi tagja. Hajnal Miklós arról ugyanakkor nem beszélt, hogy a párt saját főpolgármester-jelölttel készül az előválasztásra, vagy valamelyik jelenlegi aspiráns mögé áll majd be. Várhatóan erről csütörtökön számol be a párt. A Népszava úgy értesült, hogy az előválasztás győztesét támogatják majd, de ezt Hajnal nem kommentálta.
Újpesten megvalósulni látszik az ellenzéki pártok együttműködése az őszi önkormányzati választásokon. Közös polgármesterjelöltet állítanak Szalma Botond személyében, valamint a 14 egyéni körzetben is létrejön az, hogy egyetlen valós kihívója legyen a fideszes jelöltnek.
Forrás: Népszava; kép: 24.hu