Bodor Ádám lett a BKK új vezérigazgatója
Szeptember 1-jétől Bodor Ádám vezeti a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), miután Karácsony Gergely főpolgármester a társaság korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettesét nevezte ki vezérigazgatónak – közölte kedden a BKK.
Bodor Ádám 2020 végén aktív és mikromobilitásért felelős szakértőként csatlakozott a közlekedésszervező társasághoz, 2021 áprilisától pedig a Mobilitásfejlesztés Igazgatóságot vezette. 2025 áprilisában mobilitási vezérigazgató-helyettessé nevezték ki, később pedig a BKK igazgatóságának elnökévé választották.
A társaság vezérigazgató-helyettese Válóczi István lesz, aki emellett továbbra is a Budapest Közút Zrt. mérnökigazgatójaként dolgozik. Válóczi 2013-ban került a Budapest Közúthoz, ahol az akkor létrehozott Metró Mérnök Igazgatóság projektvezetőjeként kezdett dolgozni. 2016-ban igazgatóhelyettes, 2018-ban pedig igazgató lett.
A BKK közlése szerint a vezetői változtatások célja a folytonosság biztosítása, valamint az előttük álló jelentős közlekedésfejlesztési feladatok hatékony végrehajtása.
A következő időszakban több, korábban előkészített nagy budapesti beruházás is új szakaszba léphet. A BKK szerint az új kormány és az Európai Bizottság megállapodásának köszönhetően az elmúlt hónapokban biztosítottá vált több olyan uniós projekt finanszírozása, amelynek előkészítésén a társaság az elmúlt években dolgozott.
Ezek között szerepel az M3-as metró meghosszabbítása, amelynek első üteme Rákospalota–Újpest vasútállomásig valósulhat meg. Emellett létrejöhet a pesti fonódó villamoshálózat, tovább épülhet a budai fonódó villamos, és folytatódhat a kisföldalatti megújításának, illetve meghosszabbításának előkészítése is. A tervek között új közösségi közlekedési járművek beszerzése, valamint Budapest köztereinek és kerékpáros hálózatának további fejlesztése és zöldítése is szerepel.
Karácsony Gergely egyúttal Válóczi Istvánt a BKK igazgatóságának harmadik tagjává nevezte ki. Az igazgatóságban így Bodor Ádám vezérigazgató és Diószegi Ágnes ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettes mellett Válóczi István is helyet kapott.
Az új BKK-vezetésre így rögtön több, Budapest közlekedésének következő éveit alapvetően meghatározó beruházás előkészítése és megvalósítása vár, köztük az újpestiek számára kiemelten fontos M3-as metróhosszabbítás.




