Szalma Botond a közös ellenzéki polgármesterjelölt Újpesten

Újpest

Úgy tűnik, hogy Pécs, Szombathely és Eger után kerületünkben is, legelsőként Budapesten, együttműködést alakítanak ki a politikai pártok az őszi önkormányzati választásokra. Ennek jeleként közös polgármesterjelöltet állítanak Szalma Botond személyében, így ő lehet a jelenleg regnáló fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt méltó kihívója.

Információink szerint Szalma Botond jelölését az Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért és a Lehet Más a Politika is teljes mellszélességgel támogatja.

Szalma Botond 1959-ben született Budapesten. 18 évesen kezdett a Mahartnál, matrózként volt kormányos és tengerésztiszt, 40 éves korára a cég vezérigazgatója lett. Diplomáit a Műegyetemen, a Külkereskedelmi Főiskolán és a Közgázon szerezte. Szerelt hajót Szingapúrban és adott el magyar tengerjáró hajót 6 millió dollárért – utóbbit, mint Mahart-vezér. Újpesten él, nős, három gyermeke van.

A közös ellenzéki polgármesterjelölt a KDNP politikusa volt mindaddig, míg ki nem zárták a pártból. Pert nyert, azonban ő nem kívánt tovább korábbi pártjában politizálni. Az Újpesti Önkormányzatban is volt képviselő.

Az Indexnek Szalma azt mondta, hogy ” elfogadja a támogatást, és nagy harcra számít a Fidesszel.” Azt mondta, a pártok olyan embert kerestek, aki biztosan “nem megvehető”, és abban állapodott meg az ellenzéki pártokkal, hogy “Újpest a jövőben nem a garázdálkodás terepe lesz, hanem mindenki dolgozni fog a kerületért.

2019 őszét érintő kérdésünkre valamennyi ellenzéki párt képviselője elmondta, hogy az eddigi példákhoz hasonlóan ők is civil szervezetként kívánnak részt venni az októberi önkormányzati választásokon. Céljuk, hogy mind a tizennégy újpesti körzetben egy kihívó álljon a fideszes jelölttel szemben.

Trippon Norbert (MSZP) Facebook-oldalára a következőket írta: “Az újpesti választópolgárok azt várják, hogy az ellenzéki pártok egyesítsék erőiket, és egy jelöltet támogassanak a fideszes Wintermantel vezette helyi rezsimmel szemben. Mi pontosan ezt tesszük! Az újpesti Szalma Botond tanult, vezetői tapasztalatokkal rendelkező újpesti lokálpatrióta! Hat újpesti ellenzéki párt (MSZP, DK, PM, MOMENTUM, LMP, JOBBIK) közös jelöltje! Számítunk a kormánypárt lejárató kampányára, de nem félünk tőlük, és harcolni fogunk az igazunkért! Gyerünk Újpest! Győzzünk le a rezsimet együtt!

Holmár Ágnes, a Párbeszéd Magyarországért tagja lapunknak azt írta: “A Párbeszéd már az országgyűlési választások alatt is az összefogást szorgalmazta. Ezért külön öröm számunkra, hogy Budapesten elsőként Újpesten sikerült megvalósítanunk egy 6 párti teljes összefogást az önkormányzati választásokra. Aminek keretében teljes mellszélességgel tudjuk Szalma Botond személyét mint az összefogás polgármester jelöltjét támogatni. Számunkra Botond személye azért is támogatható, mert világlátott, széles látókörű, valós keresztény, európai értékeken alapuló polgármester lesz.

Tagged

1 thought on “Szalma Botond a közös ellenzéki polgármesterjelölt Újpesten

  1. Természetesen nagyon szurkolok és sok sikert kívánok !!! Remélem nem csak igérgetések lesznek,és végre a Metro is elkészül!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük