
Aluljáró épül a védett személyeknek a Puskás Arénába
Orbán Viktor egy alagutat építene a Puskás Arénába 2 milliárd forintért. Ez a terv azért az én kezembe került, mert a nemzetbiztonsági bizottságon keresztül akarták ezt a beruházást sok évre titkosítani, elkerülve a botrányt, amit ez a hír okozhat – mondta Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, a Jobbik volt alelnöke a Facebookon közzétett videójában. A Puskás Fb-oldalán később megjelent tájékoztatás szerint a védett személyek és kiemelt vendégek jobb közlekedése miatt szükséges egy „autós aluljáró” megépítése.
Példátlan lépésre szánta el magát Stummer János: egy kormány által titkosított információt hozott nyilvánosságra – derül ki a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság elnökének videójából.
Tegnap reggel egy olyan papírt adtak a kezembe, amely szerint Orbán Viktor alagutat építtetne a Puskás-stadionba, 2 milliárd forintért. Délelőtt azonnal jeleztem, hogy ezt a bizottság elnökeként nem hagyom jóvá és nem engedem napirendre venni a mai bizottsági ülésen – mondta a képviselő. Hétfő délután a bizottság fideszes alelnöke, Halász János jelezte neki, hogy módosítanak a napirenden, hogy dönteni tudjanak a mai ülésen a Puskásba tervezett titkos alagútról, mert ebben a bizottságban is – mint minden parlament bizottságban – többsége van a Fidesz-KDNP-nek. A keddi ülésen a kormánypárti többség meg is szavazta a titkosított alagút-beruházást.
Ezek után döntött úgy Stummer, hogy a nyilvánosság elé lép, és az emberek tudomására hozza, hogy mire költik az adóforintokat, és fedik azt el titkosításokkal. A képviselő azt is közölte, hogy tudja, hogy a kormánypárti kétharmad azonnal el fogja őt mozdítani a nemzetbiztonsági bizottság éléről, és bíróság elé fogják állítani. Tisztában van lépésének jogi és politikai következményeivel – mondta Stummer.
A Puskás Aréna Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint felülvizsgálták, hogy jól működő közlekedési megoldás-e, ha a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az arénába. A felülvizsgálat eredménye pedig az lett, hogy jobb megoldás lenne, ha a védett személyek, kiemelt vendégek, előadók autós közlekedési útvonala nem keresztezné a több tízezres közönség gyalogos útvonalát, célszerű e közlekedési utakat fizikailag elkülöníteni – olvasható a posztban. A tervek szerint egy 50 méteres autós alagút épülne – áll a bejegyzésben.”Ahhoz, hogy a rövid aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, hogy a közönség és a védett személyek biztonsága érdekében semmilyen információ – speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója, stb. – ne kerüljön illetéktelen kezekbe, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva. A költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának” – reagált az üzemeltető, miután Stummer nyilvánosságra hozta a titkosított beruházás tervét.