
A kormány elfogadta a főváros feltételeit
Megjelent a határozat a Magyar Közlönyben, amely szerint a kormány elfogadta a Fővárosi Közgyűlés feltételeit a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséről, írja az Index.
A határozat szerint a kormány átnézte a javaslatokat, majd azok alapján megállapították, hogy ezek megegyeznek az ő szándékaikkal. Következő lépésként felhívják az érintett minisztereket, valamint a kiemelt budapesti fejlesztésekért és a nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost a kormányzati feladatok végrehajtására.
Ezen kívül felkérték Karácsony Gergely főpolgármestert és a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét, hogy tájékoztassák a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, hogy megvan a szükséges támogatás az eseményhez.
Karácsony még novemberben közölte, hogy csak akkor támogatja az atlétikai vb megrendezését, ha teljesíti a kormány öt pontját, a kormány pedig vállalta, hogy az év végéig rendeletbe foglalják a főváros feltételeit.
- Az elkövetkező öt évben a kormány költsön ötvenmilliárd forintot a budapesti járóbeteg és szakellátásra. Karácsony szerint budapestiek életének ezreit lehetne megmenteni, ha elég képalkotó berendezés állna rendelkezésre az egészségügyi intézményekben.
- A stadion megépítésével együtt induljon meg a zöldfelületek növelése, a Csepeli Nagyerdő Program beindítása. A főpolgármester Budapest új tüdejét, egy új Városliget kialakítását tervezi. Nem szeretné, ha Csepelen új élsport beruházások lennének.
- „Olyan beruházást szeretnénk látni, ami nemcsak az élsportot szolgája, tömegsport és kulturális rendezvények számára is nyitott legyen a létesítmény, a ferencvárosi polgárok életét is szolgálja.”
- Minden szerződés legyen nyilvános, a lehető legátláthatóbb módon költsék el a pénzt.
- A kormány tartsa fenn korábbi elkötelezettségét a nagy, fővárosi közlekedési célú beruházásokban.