Belefulladt a Dunába egy férfi az Újpesti-öbölben

baleset

Belefulladt a Dunába egy 29 éves férfi szombat délután az Újpesti-öbölben, ahol tilos úszni. A partról többen is látták, hogy baj van. Egy ember még utána is úszott, de a zavaros vízben már nem látta. Erről ő maga beszélt a TV2 Tényeknek. A férfi holttestét a Pest Megyei Kutató-Mentők találták meg, akkor már nem élt.

Szombaton 16 óra körül egy fiatal fürdeni akart a Dunában egy olyan szakaszon, ahol nem lenne szabad a vízbe menni. Két másik férfi észrevette, mire készül. Az egyikük hívta a rendőröket, és bekülte a másikat a folyóba azzal, hogy hozza vissza a partra, ha tudja. Ismerőse be is ugrott a vízbe. A tévéseknek azt mondta, olyan 20 méternyi úszás után a a fiatal férfi elmerült, ő pedig már nem látta, mert zavaros volt a folyó. Azt viszont mindketten végignézték, hogy alholt iszik úszás előtt. Amikor bement a vízbe, már részeg volt.

Hamar megérkezett a segítség. Amíg a katasztrófavédelem búvárai lemerültek, a kutató-mentők egy új szonárgéppel keresték a Dunában a fiatalt. Négy perccel később az eszköz azt mutatta, hogy 28 méterre van a partról. De hiába találták meg gyorsan, az életét már nem lehetett megmenteni.  

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük