Magyar Péter tízparancsolata – ígéretek a realitás peremén

Magyar Péter augusztus 20-i beszéde óta ismét választási programról vitázik az ország. Tíz pontban vázolta fel a Szent István-programot, amelyet számszerűsített ígéretek és határidők kísérnek. Ez önmagában is szokatlan az ellenzéki oldalon, hiszen 2010 óta most először fordul elő, hogy nem csak a levegőbe beszél valaki, hanem konkrét vállalásokat tesz. A gond ott kezdődik, hogy ezeknek jelentős része nem pusztán nehézkesen, hanem egyenesen teljesíthetetlen.

A legnagyobb szakadék a valóság és a program között a népesedési céloknál látszik. A népességfogyás megállítása 2035-re, a tízmilliós ország 2050-re – ezek olyan ígéretek, amelyekhez nem elég politikai akarat, de még gazdasági csoda sem. A születésszám drámaian csökken, a Ratkó-generáció tömeges elhalálozása elkerülhetetlen, a bevándorlás tabutéma, a kivándorolt magyarok tömeges hazacsábítása pedig eddig sem sikerült senkinek. Itt tehát inkább egy szépen hangzó vágyálomról van szó, amelyet bármely demográfus fél perc alatt szétcincálna.

Hasonlóan kétséges a tömeges hazatérés ígérete is. Magyar szerint nyolc év alatt kétszázezer ember térhet haza, de erre eddig semmi nem utalt. A Fidesz saját „Gyere haza, fiatal!” programja százmillióból mindössze 105 embert tudott megszólítani. Hiába hivatkozik adórendszerre, tiszta versenyre vagy szociális biztonságra, aki már gyökeret vert Németországban vagy Angliában, aligha fog visszajönni pusztán szép szavakért.

Más ígéretek papíron reálisnak tűnnek, de ott is komoly buktatók vannak. A születéskor várható élettartam 80 év fölé emelése például teljesíthető lenne, de ehhez radikális egészségügyi fordulat kellene, amihez se pénz, se szakember nincs. Ugyanez a helyzet a szuperkórházakkal: az Orbán-kormány képtelen volt egyet is megvalósítani, most hirtelen hét új épülne? Könnyű kimondani, hogy „megcsináljuk”, de a valóságban hosszú évek tervezése, építkezése, és ami még fontosabb: orvosok és ápolók kellenek, akik már most is menekülnek a rendszerből.

Az oktatási vállalások még üresebbnek tűnnek. Tanári rang, korszerű tananyag, érthető tankönyvek – mindez jól hangzik, de a hogyan teljesen hiányzik. A Fidesz is évek óta ezzel kampányol, az eredmény pedig egyre rosszabb PISA-mutatók. Magyar Péter ebben a pontban nem mond semmi olyat, ami megkülönböztetné elődeitől, és nem is mutat rá, miből teremti elő a valódi változást.

A környezetvédelmi célok közül néhány összecseng az uniós előírásokkal – ilyen a légszennyezettség csökkentése –, így ezek inkább kötelező minimumok, nem saját politikai teljesítmények. Az aszályhelyzet kezelése, árterek visszaadása a természetnek is jól hangzó cél, de itt is inkább a meglévő programok folytatásáról van szó, mint forradalmi újításról.

Ami a leginkább teljesíthetőnek tűnik, az az önkormányzatok autonómiájának visszaállítása. Ezt tényleg elég lenne egy tollvonással rendezni. Csakhogy pénz nélkül ez is üres gesztus marad. Az állam az elmúlt másfél évtizedben százmilliárdokat vont el a településektől, a feladatok visszaadása pedig csak akkor ér valamit, ha a források is visszakerülnek. Ellenkező esetben a polgármestereknek annyi marad, hogy díszes papíron nézhetik: joguk ugyan van, de pénzük nincs.

Összességében Magyar Péter tízpontos programja politikai kommunikációs fogásnak jó: egyszerre mer nagyot álmodni és apró, könnyen teljesíthető dolgokat is felsorolni, így mindenki találhat benne olyat, amire bólogat. De kormányprogramnak gyenge. A demográfiai ígéretek megvalósíthatatlanok, az oktatási és egészségügyi vállalások túl általánosak, a környezetvédelmi részek nagy része pedig az uniós kötelezettségekből következik. Ami marad, az a hangzatos retorika és a remény, hogy a választópolgárnak nem lesz kedve a számok mögé nézni.

Ha a választásokat programverseny döntené el, Magyar Péter most elbukna. De Magyarországon régen nem a számok döntenek, hanem az érzelmek – és erre a Szent István-program bőven épít.