Orbán Viktor: Magyarországon egy médiaszabadság-világban élünk

közélet

Megtisztelő, hogy van véleményük, “de szerencsére amit mondanak, az nem oszt, nem szoroz” – jelentette ki Orbán Viktor arra, hogy Brüsszelben a Bizottság szóvivője azt mondta, alacsony volt a részvétel a nemzeti konzultáción, csak 1,4 millióan töltötték ki.

Kérdés, hogy a magyar miniszterelnököt le lehet-e gyűrni, mondta, miután úgy fogalmazott, hogy Brüsszelben a tárgyalóasztalnál nem az 1,4 millió ember ül, hanem a magyar miniszterelnök és őt kellene legyűrni, ő viszont, mint a szavaiból kiderült, nem fogja hagyni ezt.

Hangsúlyozta: a magyar álláspont világos. Orbán Viktor azt mondta, nem szokása más országok demokratikus teljesítményét értékelni, bár, mint megjegyezte, visszafelé ez nem így működik. Szerinte Nyugat-Európában nincs tere az emberek hangjának, ahol a háborúval ellentétes az emberek álláspontja, ott megpróbálják ezt negligálni. A média 90 százalék feletti arányban globalista és liberális, ezért amit az mellőz, az gyakorlatilag nincs. Magyarországon ugyanakkor sokszínűbb a média, egy médiaszabadság-világban élünk, ez nyugaton nem így van, minden álláspont megjelenhet. 

A nyugati országokban megpróbálják úgy levezényelni ezt a háborús időszakot, hogy a legkevésbé zavarja őket az emberek hangja. – mondta a miniszterelnök.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük