Mégiscsak lesz valami a sokat emlegetett gellérthegyi siklóból?

Budapest gazdaság Közlekedés turizmus

Hiába az engedély, évek óta nem indult meg az építkezés. A városvezetés azonban támogatja a turistabuszok kiváltására szolgáló siklót, az új résztulajdonosnak, Kreinbacher Józsefnek pedig bőven van pénze és építőipari tapasztalata is.

Pár hete új, fajsúlyos tulajdonos jelent meg az évek óta ígért, ám az építési fázisba eddig el nem jutó gellérthegyi sikló projektcégében – értesült a 24.hu. Csupán ettől aligha mordulnak fel a fúrógépek, kivált, hogy a beruházásban aktuálisan érdekeltek legalább egy évtizede ígérik az indulást, némi előrelépésről azonban nem túlzás beszélni.

Kreinbacher ismert üzletember, vagyonát az idén 8 milliárd forintra becsülte a leggazdagabb magyarokat listázó kiadvány. Cégbirodalmának zászlóshajója a Metal Hungária Holding Zrt., amely alapvetően ipari, kereskedelmi, logisztikai célú épületek építésével foglalkozik. A vállalkozásnak 2018-ban 23 milliárd forint árbevétele volt, és 1,5 milliárd hasznot termelt. Emellett Kreinbachernek van mezőgazdasági, turisztikai és ingatlanos érdekeltsége is, a Somlón pedig borászata, sőt pezsgőpincészete is. 2018-ban a pezsgők világbajnokságán a nem hagyományos szőlőfajtákból készült pezsgők között, 2013-as, furmintalapú magnum pezsgőjével a Kreinbacher-birtok világelső lett.

Az elmúlt években nem történt előrelépés a gellérthegyi sikló történetében, mivel a cég állítólag nem tudta az építkezéshez szükséges fedezetet előteremteni. Kreinbacher feltűnése után viszont a forráshiány már kevésbé valószínű.

Buszok helyett sikló

Pozitív a hozzáállás a projekthez, semleges a beruházóhoz

– ezt mondta a 24.hu-nak fővárosi önkormányzati forrása, akit azért kérdeztek Kreinbacher személyéről, mert a főváros nemcsak partner, de a BKK révén tulajdonostárs is a projektben, mégha a beruházásban és a kivitelezésben alapvetően nem akar is szerepet vállalni.

„Nem egy kifejezetten balos ember, de nem is NER-lovag.

Tud építeni, ez biztos” – szólt a városházi jellemzés a nyugat-magyarországi vállalkozóról.

Buszok helyett sikló

Az építkezés elindulására azért is van esély, mert Karácsony Gergely a projektet támogatva nyilatkozott a 444.hu-nak májusban, amikor azt mondta: a Gellért-hegyről a turistabuszokat ki kell tiltani, és

valamilyen siklót kell építeni.

A Citadellához főként a fantasztikus panorámáért feljáró tömött turistabuszok azért problémásak, mert a szezonban százas nagyságrendben hajtanak fel a keskeny utcákon, ami – a légszennyezettséggel együtt – érthetően zavarja az ott lakókat.

És képbe jön az I. kerület

Pontos költségvetési becslést nincs, bár a korábban felhozott 4-5 milliárd forint ma már karcsúnak tűnik a beruházás egészére.

A Rác Fürdő mellett ugyanis kialakítanának egy kávézóval, padokkal, mellékhelyiséggel ellátott „fogadóteret”, onnan vezetne egy folyosó a Hegyalja út alatt a sikló indulóállomásához,

amely a Gellért-hegy gyomrában lenne. Onnan mintegy 100 métert menne a felfelé kötött pályán a siklókabin, ami az Orom utcánál jönne ki a felszínre, így jutna el a Citadella mellett lévő parkolóhoz. Az összesen 300 méteres utazás néhány percet venne igénybe.

Fontos kérdés az is, lesz-e buszparkoló az Erzsébet híd budai hídfőjénél. Úgy tudjuk, az I. kerület ezt nem támogatja – így az, hogy a turistabuszok hol álljanak meg, sok más részlet mellett, még tisztázásra vár. Ahogy az is komoly kihívás lesz, ha az építkezéshez le kell zárni az autósforgalom elől a Hegyalja utat.

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere ezzel együtt azt mondta a 24.hu-nak, hogy alapvetően támogatóan áll a siklóprojekthez. Három szempontja, feltétele van:

  • akkor lehet megépíteni, ha a sikló kiváltja a Gellért-hegyre felmenő turistabuszokat,
  • csak annyi fát szabad kivágni, amennyi az építkezés nyomvonalánál szükséges, a fák pótlását pedig csak helyben, illetve a Tabánban lehet megoldani.
  • Határozottan ellenzi, hogy buszparkoló épüljön a Rác Fürdő mellett. „Csak egy leszálló-felszálló állomás kialakítását tudjuk támogatni, a turistabuszok parkolását ott nem lehet megoldani. Erre vannak más ipari területek a kerületben” – jelentette ki a polgármester.

Forrás és fotók: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük