Két luxusautó-kereskedő tűnt el egymás után

rendőrség

Valószínűleg ismerte egymást az a két autókereskedő, aki a napokban tűnt el. Egyiküknek Maglódon, másikuknak Budapesten, Újpesten veszett nyoma.

A Blikk beszámolója szerint mindkét vállalkozó drága autókra specializálódott. Pintér Gyula (50) maglódi vállalkozó luxusautókat hozott be külföldről, majd itthon értékesítette azokat, éppen úgy, mint Antal Csaba (47) fővárosi üzletember, akinek az autóbehozatal mellett több szerelőműhelye is volt.

Az eltűnés körülményei mindkét esetben rejtélyesek: a két férfinak úgy veszett nyoma egyik óráról a másikra, mintha a föld nyelte volna el őket.

Antal Csaba egy barátját kérte meg, hogy fuvarozza el a IV. kerületi Erdősor utcába. A férfi ott kiszállt, azóta senki nem tud róla semmit, noha a száznál is több rendőr kereste az újpesti Farkaserdőben.

Pintér Gyula gyömrői műhelyéből a maglódi otthonához hajtott a Hummerjével, azóta nem adott életjelet magáról, csupán a kocsiját találták meg a ház előtt. A rendőrök néhány nappal a férfi eltűnése után nyolc autóval mentek az ingatlanhoz, amit centiről centire átvizsgáltak. Még rejtélyesebbé teszi a körülményeket, hogy a férfi kutyáját, Répát – aki mindig a gazdájával volt – a szlovákiai Léván találták meg épségben.

A rendőrség a budapesti ügyben gyilkosság gyanújával, Maglódon pedig személyi szabadság megsértése miatt indított eljárást.

UPDATE: A nyomozás jelen állása szerint olyan adat, információ, amely a fenti híresztelés valóságtartalmát alátámasztaná, ez idáig nem merült fel. A rendőrség szerint a jelenlegi ismereteik alapján a két eset nem függ össze.

Forrás: 24.hu; kép: Ripost

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük