Kérdések sora az Újpesti SZTK-val kapcsolatban – már a Parlamentben is

egészség

Ha hétfő, akkor ülésezett a Parlament. Nem telt el azonban események nélkül, hiszen újpesti téma is megjelent benne. Ahogy az Újpesti Hírmondó is beszámolt korábban, 834 millió forintos forrás áll majd rendelkezésre 2019-től az Újpesti Szakrendelő megújítására, melynek a döntő hányadát az Állam, kb. 5 százalékát pedig az Újpesti Önkormányzat állja.

Varju László (DK) megválasztott újpesti képviselő mai felszólalásában azt kérdezte Kásler Miklós emberi erőforrás minisztertől, hogy miért titkolóznak az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet fejlesztési beruházásával kapcsolatban? Azt mondta, hogy bár megjelent a Magyar Közlönyben az erről szóló határozat, azonban ezt még sem Kásler Miklós miniszter, sem pedig Újpest fideszes polgármestere, Wintermantel Zsolt sem erősítette meg az újpestiek számára, hogy a fejlesztés valójában mit takar a Magyar Közlönyben leírtakon túlmenően. A újpesti képviselő több levelet írt az érintettek számára, azonban válaszra sem méltatták – mondta felszólalásában. Olyan kérdéseket tett még fel Káslernek, hogy

  • mi a nagy titkolózás oka; miért nem tudhatjuk, hogy mit takar az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet fejlesztése?
  • mire fogják költeni tételesen ezt a közel 800 millió forintot?
  • mikorra fog elkészülni a Rendelőintézet?
  • milyen eszközöket terveznek ebből beszerezni?
  • figyelnek-e arra, hogy ne csak eszköz legyen majd a Rendelőintézetben, hanem azt működtetni képes szakorvos is?

A felszólalásra nem Kásler Miklós, hanem Dr. Rétvári Bence (KDNP), Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszolt. Illetve válaszolt volna, ha a kérdésekre válaszolt volna. Elmondta pontosan a korábban is ismert számokat, valamint azt, hogy mennyi minden diagnosztikai eszköz (CT, MR, érfestő, stb.) fog a régióba érkezni. Az államtitkár nem a kérdésekre válaszolt, csak annyival egészítette ki, hogy a fejlődés Újpesten is tapasztalható lesz. Az, hogy hogyan és miként, továbbra is titok marad, a kérdésekre sem az államtitkár, sem a helyi vezetés nem hajlandó válaszolni: ugyanis megkerestük az illetékeseket, még Dr. Kupper Andrást is, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet ügyvezető igazgatóját, de nem válaszoltak.

 

Kép: panadea.com

Címke:

1 thought on “Kérdések sora az Újpesti SZTK-val kapcsolatban – már a Parlamentben is

  1. “Vörös posztó” nekem a rendelőintézet, ill gyógyszertár elött felállitott nemzeti dohánybolt. Bár, ha meggondoljuk, hogy aki tüdőrákot kap az ott vásárolt cigitől, helyben orvoshoz is fordulhat.
    Még csak annyit, hgy a rendelőben plakát figyelmeztet a dohányzás káros következményeire. Nincs tt ellentmondás?
    Szeretném tudni, hogy az önkormányzatnál ki és milyen meggondolásból adott engedélyt a pavillon felállitására pont itt.
    Befejezésképpen még annyit, hogy a rendelőintézet igazgatója miért nem tiltakozott ez ellen?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük