
Újpesti vezető lehet a Magyar Taekwondo Szövetség élén
Breznai Ágnes, az Újpesti Torna Egylet taekwondo szakosztályának vezetője és az Együtt a Taekwondoért Alapítvány alapítója bejelentette, hogy megpályázza a Magyar Taekwondo Szövetség elnöki posztját a 2025-ös tisztújító közgyűlésen. A diplomás szakedző és elismert közösségépítő három évtizedes taekwondo tapasztalattal rendelkezik, és hisz abban, hogy a sportág reformjával még nagyobb sikereket lehet elérni Magyarországon.
Breznai Ágnes pályafutása során nemcsak edzőként és közösségszervezőként bizonyított, hanem példaképként is szolgál tanítványai számára. Saját tapasztalataiból kiindulva hangsúlyozta, hogy a sport nemcsak a fizikai állóképességről szól, hanem a közösségépítésről és a személyiségfejlődésről is. Kétgyermekes édesanyaként különösen fontosnak tartja a gyerekek motiválását és a családok támogatását a sport mellett való kitartásban.
Az UTE taekwondo szakosztályának sikerei jól mutatják Breznai vezetői képességeit: az egyesület az ország egyik legsikeresebb klubja lett a szakági sportterületen is, amely nemcsak eredményeiben, hanem közösségi életében is kiemelkedik.
Programjában átfogó reformokat ígér, amelyek a sportág széleskörű népszerűsítését, a versenyzők támogatását és a közösségi összefogást célozzák. Célja, hogy a taekwondo Magyarországon is stabil alapokra épüljön, és hozzájáruljon a jövő olimpiai és világbajnokainak kineveléséhez. A következő hónapokban részletesen bemutatja majd stratégiai terveit, valamint személyesen is felkeresi a szövetség tagszervezeteit, hogy közösen tervezzék meg a sportág jövőjét.
Breznai Ágnes hisz abban, hogy megfelelő összefogással, elhivatottsággal és szakmai munkával a magyar taekwondo nemzetközi szinten is komoly sikereket érhet el.
1 thoughts on “Újpesti vezető lehet a Magyar Taekwondo Szövetség élén”