
Trippon Norbert: 50 millió forintos segítség az önkormányzati üzletek bérlőinek
50 MILLIÓ FORINTOS ALAP A BAJBA JUTOTT ÚJPESTI ÖNKORMÁNYZATI ÜZLETHELYISÉGEK BÉRLŐINEK. SZEMÉLYES JELENLÉT NÉLKÜL IS INTÉZHETŐ! – írta Facebook-bejegyzésében az újpesti alpolgármester.
Mivel a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt számos kis- és középvállalkozás nehéz helyzetbe került, Újpest létrehozott egy 50 millió forintos alapot a bajba került, önkormányzati üzlethelyiségeket bérlők számára, elektronikus ügyintézési lehetőséggel.
„A bérlőink bérleti díj mérséklési-, halasztási- és részletfizetési kérelmeiket (nyomtatvány és mellékletek) elektronikusan is benyújthatják az Újpesti Vagyonkezelő Zrt.-hez. Hiánypótlás esetén a felhívást, illetve határozatot is elektronikusan küldjük meg számukra. Így az egész eljárás személyes ügyintézés nélkül valósulhat meg. A kedvezményeket alapesetben június 30-ig kaphatják meg az igénylők, de helyzetüktől függően
három hónapos hosszabbítást kérhetnek.”
– közölte Trippon Norbert. A rendelettervezet holnap, április 2-án kihirdetésre kerül. A rendelet és a szükséges nyomtatvány hamarosan felkerül az önkormányzat honlapjára is.
Az alpolgármester emellett azt is leszögezte, hogy mindezek mellett továbbra is nyitott a már korábban létrehozott 100 millió forintos alap, amely a koronavírus-járvány miatti közvetlen költségek és károk megtérítésére irányul, az önkormányzatnál és az önkormányzat intézményeinél.
Forrás: Újpesti Hírmondó, Facebook
Fotó: metrodom.hu