
Ígérete ellenére a Városliget ügyében is felülbírálja a kormány a fővárost
Orbán megígérte, hogy Budapest ellenében nem erőltetik a Liget-projektet, most mégis ezzel ellentétes törvénymódosítás készül.
Még meg sem száradt a tinta a felhatalmazási törvényen, a kormány máris termetes salátatörvénnyel rukkolt elő. A polgármesterek lefokozása és sok egyéb mellett egyszerűen kiiktatnák azt a fővárosi rendeletet, amely változtatási tilalmat mond ki a Városligetre, hogy megakadályozza a Liget-projekt még el nem kezdett beruházásainak megvalósítását. A Semjén Zsolt által tegnap éjjel beterjesztett törvényjavaslat egyik elemeként egy újabb paragrafussal egészül ki a Városliget megújításáról szóló 2013-ban elfogadott törvény.
Ennek értelmében a Liget-projekt megvalósítására kijelölt „ingatlanok tekintetében változtatási tilalom nem alkalmazható”. Ha a vonatkozó „önkormányzati rendelet ezzel ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor helyette az ebben a bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.”Vagyis felülírták a fővárosi önkormányzat rendeletét, a kormány a korábbi ígéretek ellenére azt épít a Ligetben, amit akar.
Holott Orbán Viktor kormányfő a Parlamentből üzente meg, hogy Budapesten semmi nem épül meg, amit a fővárosiak nem akarnak.
Forrás és fotó: Népszava
HIRDETÉS
