A veszélyhelyzetre hivatkozva korlátoznák a polgármesterek jogkörét

Budapest Kormány önkormányzat

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes éjjel benyújtott egy salátatörvény-tervezetet, amely alapján számos jogszabály módosítását tervezi a kormány a veszélyhelyzetben. A katasztrófavédelmi törvényt például úgy változtatnák meg, hogy a választott önkormányzatok, polgármesterek ne dönthessenek önállóan a jövőben.

Egészen pontosan úgy egészítené ki a katasztrófavédelmi törvényt a törvénytervezet, hogy abba az alábbi szöveg kerüljön:

(4a) A polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlés elnöke (4) bekezdés szerinti döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. A megyei, fővárosi védelmi bizottság az előzetes jóváhagyás tekintetében a döntési javaslat beérkezését követő 5 napon belül köteles dönteni, amely határidő jogvesztőnek minősül.

Ez a szakasz éppen azt a törvényhelyet egészítené ki, amelyről az elmúlt időszakban többször is szó volt, és amely szerint 

veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti.

Magyarán, amennyiben a kormány által elrendelt – és bármeddig fenntartható – veszélyhelyzetben a parlament elfogadja Semjén javaslatát, a polgármesterek

A JÖVŐBEN – AMÍG A VESZÉLYHELYZET FENNÁLL – GYAKORLATILAG SEMMIRŐL NEM DÖNTHETNÉNEK ÖNÁLLÓAN, AMI AZ ÖNKORMÁNYZATOT ÉRINTI.

Mindez azt is jelenti, hogy a településeket, kerületeket, vagy akár a fővárost érintő kérdésekben ezentúl nem a választott vezetők, hanem a többnyire fideszes politikusokból kinevezett fővárosi és megyei kormányhivatalok vezetői, valamint a védelmi bizottságban ülő honvédségi, katasztrófavédelmi és a rendvédelmi szervek vezetői dönthetnének.

Forrás: Index.hu, parlament.hu
Fotó: Facebook

HIRDETÉS

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük