
Nem véletlen, hogy sokan a Budavári Borfesztivál helyett az Újpesti BorVíkend-et választják?
Idén mar 6. alkalommal kerül megrendezésre Újpest főterén az Újpesti BorVíkend, melynek kitalálója és főszervezője már a kezdetek óta Tóth András, egy ízig-vérig újpesti. A hétvégén, azaz 2023. szeptember 8-10. között megrendezésre kerülő önkormányzati rendezvényről kérdeztük meg őt.
Újpesti Hírmondó: Már 6. alkalommal kerül megszervezésre az Újpesti BorVíkend. Mi az, ami motiválja Önt ennek az eseménynek a megszervezésében?
Tóth András: A bor egy mindíg változó entitás, így a kiállító borászatok évenkénti újragondolásában rejlő szakmai kihívás valódi motivációt jelent. De említhetném a streetfood választék kialakításában, vagy a BorVíkend magas szintű arculatának aktualizálásában rejlő inspirációt is. Ami mégis a leginkább ambicionál, az annak a közösségi élménynek a megteremtése, amely itt Újpesten ebben a 3 napban mindenkinek átélhető.
Újpesti Hírmondó: Egy-egy esemény megszervezésénél mindig kell valami újat adni a közönségnek, mondják egyesek. Idén mi az, amivel újítani tudtak, ami mondjuk kuriózumnak számít?
Tóth András: Rendezvényünk évről évre folyamatosan fejlődik, talán ettől is maradhatott hiteles. 2018-ban egy szép estével indultunk és mindösszesen 10 kiállítóval, péntektől pedig immár 30 hazai borászat kínálja majd palackjait. Ebben az évben 10 új pincét és a kiállítók között most először egy prosecco standot is köszönthetünk. Természetesen az immár közönségkedvenc Gin-Tonic Bár sem marad el. Szintén újítás fesztiválunk területbővülése, hiszen egy komplex streetfood udvart hozunk létre a városháza mögött.
Újpesti Hírmondó: Mire a legbüszkébb az eseménnyel kapcsolatban?
Tóth András: Természetesen a városomra. Újpest nemcsak befogadta, de felemelte és mára magáének érzi ezt a szép eseményt. 30 kiállítónk több mint 200 tételének a kóstolásában ugyanis az a legnagyszerűbb, hogy ezt a széles választékot itthon, ismerőseink és barátaink társaságában próbálhatjuk ki és élvezhetjük. Csodálatos érzés ugyanis a villányi Szársomlyón, a szekszárdi Iván-völgyben vagy éppen egy mádi pincében bort kóstolni, de ezt jó ismerősökkel vagy baráti közösségben megélni a nagytöbbségnek bizony csak igen ritkán adatik meg.
Újpesti Hírmondó: Mely borok közül kerül ki idén az Újpest Város Bora?
Tóth András: Most is, mint minden évben, 4 tétel van versenyben, ezekből választ majd a közönség. A megvásárolt poharakhoz kapott szavazójeggyel lehet és érdemes is voksolni, mert minden eddiginél értékesebb nyeremények várják a Nagyérdeműt.
A jelöltek:
- Havas és Tímár Pincészet (Eger) – Franom 2019
- Pálffy Szőlőbirtok és Pince (Balaton-Felvidék) – Cabernet Sauvignon 2018
- Takler Borbirtok (Szekszárd) – Szenta-hegyi Cabernet Franc 2018
- Kovács Nimród Winery (Eger) – Rhapsody Bikavér 2019
Újpesti Hírmondó: A 30 pincészet közül melyik áll Önhöz a legközelebb?
Tóth András: Talán azok, akikkel 2018-ban elindítottuk ezt a fesztivált. Egykori bencés diákként közülük is a Pannonhalmi Főapátságot érzem a legközelebbinek.
Újpesti Hírmondó: Ha egy tételt kellene ajánlania a rendezvényre érkezőknek, melyik lenne az?
Tóth András: alán inkább arra tennék ajánlást, hogy az előző évekből megismert és megszeretett borok mellett mindenki próbáljon ki egy-egy újat is, hisz annyi csodálatos tétel vár ránk a hétvégén.
Újpesti Hírmondó: Mekkora érdeklődésre számít a hétvégével kapcsolatban, idén többen jöhetnek-e az eseményre?
Tóth András: Az érdeklődés évről-évre nő, bevallom most is erre számítok. Immár nemcsak Újpestről, de az egész városból érkeznek a látogatók. Talán nem véletlen, hogy egyre többen jönnek „át” a budavári rendezvényről, de tavaly találkoztam olyannal is, aki Szegedről utazott ide, annyi jót hallott az Újpesti BorVíkendről.
Újpesti Hírmondó: Tavaly a Megyeri híd és a víztorony volt a poharakon, idén is ezek a motívumok jelennek meg?
Tóth András: Akkor az V. BorVíkenddel jubiláltunk, erre készültek ezek a poharak. Az idén egy különleges karakterű, kifejezetten elegáns sommelier pohárral kedveskedünk a látogatóinknak. Limitált mennyiségben készül és a BorVíkend logója mellett a már hagyományos – ám országos szinten is egyedülálló – szőlőfürt szintjelölőkkel látjuk el. Poharaink mellé az Újpest Város Bora szavazó- és sorsjegy, valamint a BorVíkend bárban beváltható vízkupon is jár.