
20 éve kezdte meg működését a Szent Anna Katolikus Óvoda Újpesten
November 21-én hálaadó szentmisére került sor a Nap utcai Szent József templomban abból az lakalomból, hogy 20 éves lett a Szent Anna Katolikus Óvoda Újpesten – erről Trippon Norbert alpolgármester számolt be Facebook-oldalán.
Bejegyzése szerint a hálaadó szentmisét Dr. Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti prímás-érsek vezette. „Megtiszteltetés, hogy e jeles eseményen én képviselhettem az Újpesti Önkormányzatot” –
A Nap utcai templom 1934-ben, az akkori munkásnegyed közepére épült. Az alapkő-szentelési ünnepségen dr. Semsey Aladár akkori polgármesterünk is részt vett. A templom igazán szép és különleges kívül-belül, mint az a fényképeken is látszik – tette hozzá Trippon.