Perelnek a tűzoltók

tűzoltóság

Perre mennek a tűzoltók, mert nem elég, hogy 20 százalékkal többet dolgoznak, 20 százalékkal kevesebbb pénzért, a munkaidőkeretük alapján szerintük évente 416 órát ingyen dolgoznak. Bírósághoz fordulnak, mert a kormány nem akar ezen változtatni – írja a Népszava. Évek óta kérik a Belügyminisztériumot, hogy állapítsa meg a 48 órás heti munkakeretükből mennyi az alapmunka és mennyi a túlóra. Hosszú, nyolc-tíz éves perre készülnek, amelynek a végén vélhetően nemzetközi bíróság dönt majd az ügyben, de úgy számolnak, hogy akkor visszamenőleg is megkapják majd jogos járandóságukat a tűzoltók. A Belügy szerint rendben van a jelenlegi munkarend. 

„Alapprobléma, hogy heti 48 órás a munkahetünk, a túlmunkát pedig csak efelett fizetik ki” – fogalmazott a Népszavának Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) elnöke. Azt mondja, hogy „a heti 48 óra nagyjából úgy jön ki, hogy egy tűzoltó mondjuk beáll szolgálatba hétfőn hajnali hat órakor és kedd hajnali hat órakor csekkol ki, majd két napot, 48 órát pihennie kellene. Legtöbben azonban ilyenkor vállalnak másod vagy harmadállást, hogy el tudják tartani a családjukat. Csütörtökön hajnali hat órakor újból 24 órás szolgálat következik péntek hajnalig, majd megint két nap szabad, de a beosztástól függően a munka akár szombatra, vasárnapra vagy épp karácsonyra is eshet. Csakhogy a 48 órás munkakeret ellenére teljes foglalkoztatásban mindenki csak heti 40 órára van bejelentve papíron, hivatalosan, vagyis hiába dolgozik a gyakorlatban ennél 20 százalékkal többet, nem mehet hamarabb nyugdíjba a ledolgozott pluszmunka alapján”.

„Amikor pedig a heti 48 órás munkakeretük felett végeznek még saját munkahelyükön pluszmunkát a tűzoltók, akkor egyfajta távolléti díjat kapnak, ám ez esetben is a számukra kedvezőtlenebb 48 órás alapbérkeretüket osztják vissza az adott óraszámra vetítve, míg más hazai munkavállaló a 40 órás munkahét alapján kap fizetést és ez alapján határozzák meg az óradíját. Vagyis  a tűzoltók ilyen feltételek mellett, a keretükön felül még havi húsz óra túlmunkával kalkulálva, havi 228 óra összmunkát alapul véve, havi bruttó 456 ezer forintot kapnak, míg ugyanazzal az alapbérrel, 40 órás munkahéttel és a túlórákkal együtt szintén havi 228 órával számolva egy más szektorban dolgozó munkavállaló bruttó 614 ezer forintot. Ha csak a 48 órás munkaidőnket nézzük, 416 órát ingyen dolgozunk egy évben, ráadásul ha ezen felül plusz munkát vállalunk, nagyjából annyi órabért kapunk, mint a diákmunkások többsége” – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

A jelenlegi munkarend megfelel a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv rendelkezéseinek – közölte a belügy a Népszavával. A tárca szerint a munkaidőkereten belüli túlmunka nem értelmezhető, a kifizetésre a jelenlegi jogszabályi keretek között nincs lehetőség, az az általános munkajogi szabályokkal is ellentétes lenne.

A tűzoltókat képviselő szakszervezet szerint legalább 1500 hadra fogható szakember hiányzik az állományból, és évek óta csökken az új belépők száma is.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük