Böjte faképnél hagyta a Népszava pedofíliáról kérdező újságíróját

Videóinterjút adott a Népszavának Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő szervezet alapítója. – írja a 444.hu. A beszélgetés kedélyesen indult, a riporter az augusztus 20-án kapott kitüntetéséről, a Magyar Becsületrendről kérdezte, majd azt feszegette, hogy nem kárpótlás-e az elmúlt hónapok viharai után. Ezzel arra az esetre utalt, amikor az alapítvány egy volt nevelőjét 28 év börtönre ítélték […]

Olvass tovább

Népszava: Idén már biztosan nem lesz nyugdíjprémium

Biztosan nem lesz az idén nyugdíjprémium – így nyilatkozott Farkas András nyugdíjszakértő a Népszavának. Mint elmondta: a pluszpénz feltétele, hogy a GDP növekedése legalább 3,5 százalék legyen, ám a gazdaság most recesszióban van. A GDP növekedése a legoptimistább előrejelzések szerint sem haladhatja meg idén az 1,5 százalékot, már ha egyáltalán pozitív tartományban lesz ez a mutató – tette […]

Olvass tovább

Rossz hír a nyugdíjasoknak: elmarad a novemberi korrekció?

A Népszava információi szerint az idősek hiába remélnek évközbeni rendkívüli nyugdíjemelést, már a novemberi is veszélybe került.  ,,Egyre kevésbé látszik esély az évközi rendkívüli nyugdíjkorrekcióra, sőt, a novemberire sem lehet mérget venni” – fogalmazott a lapnak Farkas András nyugdíjszakértő, akit a hétfői kormányszóvivői tájékoztató után kerestek fel. A több százezer taggal rendelkező Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a […]

Olvass tovább

Véget ért a népszámlálás, nyoma veszett 400 ezer magyarnak

A KSH januárban még 9,68 milliósra mondta a hazai lakosság számát, ehhez képest a Népszava szerint összesen legfeljebb 9,3 millió népszámlálási kérdőív érkezhetett be. Hétfőn véget ért a népszámlálás, de a várakozásokhoz képest közel 400 ezerrel kevesebb állampolgártól érkezhetett adat – írja a Népszava. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról ír, hogy bár a […]

Olvass tovább

Népszava: Jön az újabb Sargentini-jelentés?

Határozott uniós fellépés hiányában Magyarország mostanra választási autokráciává vált – állítja az a jelentés, amelyet az Európai Parlament egyik képviselője, Gwendoline Delbos-Corfield állított össze. A Népszava számol be arról, hogy a francia zöldpárti politikus jelentésének vázlatát szerdán mutatja be a parlament állampolgári jogi szakbizottságában. A tervezet alapján az aggályok ugyanazok, mint amelyeket a négy éve elfogadott […]

Olvass tovább

Népszava: Kásler Miklós távozik, Lázár János visszatér

A Népszava információi szerint Kásler Miklós távozik, régi-új kormánytagként Lázár János pedig visszatérhet az Orbán-kormányba. A lap úgy tudja, hogy szinte biztosra vehető, hogy a kormányfő a kulcstárcák – a belügy, a pénzügy, a kancellária – vezetőivel már meg is állapodott. Eszerint a hamarosan 74 éves Pintér Sándor elvállalt újabb négy év miniszterséget. „Orbán Viktor miniszterelnök pedig […]

Olvass tovább