Jelentősen nőnek szeptembertől a gyorshajtásért kiszabott bírságok

De nemcsak azok, hanem szinte minden, közlekedéssel kapcsolatos egyéb bírság is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium augusztus 3-án közzétett hivatalos tervezete szerint 2023. szeptember 1-jétől a gyorshajtással kapcsolatos bírságok összege 30 százalékkal emelkedik, vagyis attól kedve a minimális bírság 30 helyett 39, a maximálisan kiszabható bírság pedig 300 helyett 390 ezer forint lesz. A bírságok ugyanakkora sebességtúllépési szintek […]

Olvass tovább

Biztonságosabb környezetet alakítanak ki két újpesti iskolánál

Biztonságos környezet kialakítását tűzte ki célul négy budapesti iskola körül a Budapesti Közlekedési Központ, a kerületi önkormányzatokkal, a Budapest Közúttal és az adott iskolákkal együttműködve. A gyermekek védelmét szolgáló programot egyelőre csak kísérleti jelleggel indítja el a BKK idén nyáron, kedvező tapasztalatok esetén pedig később több fővárosi intézmény közelében is folytatódna a projekt. Általános tapasztalat városszerte, […]

Olvass tovább

Karácsony bejelentette, hogy marad az autómentes Lánchíd

A válaszoló budapestiek közel 80 százaléka fenntartaná a jelenlegi forgalmi rendet a Lánchídon, azaz a jövőben is csak a taxisok, a buszok, a motorosok és a biciklisek használhatják majd a hidat – ismertette a hétvégén lezárult a Budapesti Lakógyűlés néven futó online kérdőív eredményeit Karácsony Gergely. A Lánchíd forgalmi rendjének jövője mellett másik három, kevésbé konkrét […]

Olvass tovább

Közlekedési változások lesznek a kerékpárversen miatt Budapesten

Közlekedési változásokra, korlátozásokra kell készülni ma Budapesten a Tour de Hongrie mezőnyének megérkezésekor, a lezárások BKK-járatokat is érintenek.  A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábban azt közölte az MTI-vel, hogy vasárnap hajnaltól 18 óráig lezárják az Árpád fejedelem útját, valamint a Margit híd alatti területet, majd 8 és 16 óra között korlátozásokra kell készülni az Árpád […]

Olvass tovább

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten a pápalátogatás miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Ferenc pápa ma kezdődő háromnapos magyarországi látogatása miatt a hét végén Budapesten, mindez a közösségi közlekedést is érinti. Péntek délelőtt és vasárnap délután időszakosan lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, ezért a buszok sem tudják megközelíteni a Liszt Ferenc-repülőteret. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint ideiglenesen, egy-egy időszakban fontos útvonalakat zárnak […]

Olvass tovább

Szabálytalankodó autósokat bírságoltak civil járműből ellenőrző rendőrök Budapesten

„Civil jellegű” kamerás gépkocsit vezetve szűrtek ki a forgalomból másokra veszélyt jelentő, illetve kirívó szabálysértéseket elkövető autósokat a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. Az egy héttel ezelőtti ellenőrzés során előállítottak két járművezetőt, akiknél ittasságot mutatott ki a mintavétel. Biztonsági öv használatának elmulasztása miatt nyolcan, tilos jelzésen áthaladás miatt heten, kötelező […]

Olvass tovább

Karácsony Gergely belvárosi „autópályák” helyett sugárutakat szeretne

A főváros vezetése elkötelezett amellett, hogy a jelenlegi belvárosi „autópályák” helyett újjáéledő sugárutak legyenek Budapesten, ezért a városlakók, gyalogosok és kerékpárosok érdekeit szem előtt tartva újítják meg a Váci utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Üllői utat – jelentette be a főpolgármester pénteken Budapesten.  Online is követhető sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely elmondta: lassan befejeződik a 3-as […]

Olvass tovább

Ezért nem közlekedik az M3-as metró hétvégente

Már csak a Lehel és Nagyvárad téri metróállomások maradtak hátra az M3-as metró felújítási projektjéből, a tervek szerint ezt a két állomást május végén adnák vissza az utasforgalomnak. A munkálatok azonban ezzel még nem érnek véget, a tervek szerint a 20 megállóval rendelkező vonal felszíni munkálataival június végére végeznek – számolt be az énbudapestem.hu. Korábban […]

Olvass tovább

Karácsony mégis elbontaná a Nyugati téri felüljárót

Bár a kormányzat lefújta a Nyugati tér átalakítását, a főváros nem mond le arról, hogy a terület zöld, élhető városi térré váljon. A főpolgármester és Terézváros polgármestere azt javasolja, hogy bontsák le a Nyugati téri felüljárót. Karácsony Gergely és Soproni Tamás erről egy, a Facebookra feltöltött videóban beszélt. Karácsony szerint a 3-as metró felújításával párhuzamosan rendezni kell […]

Olvass tovább

Így csökkentenék a halálos közúti balesetek számát Karácsonyék

Jelenleg átlagosan egy ember meghal hetente közlekedési balesetben a fővárosban, ám 2030-ig megfeleznék, 2050-ig pedig nullára csökkentenék a halálos áldozattal járó közúti balesetek számát Budapesten. Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu az InfoRádiónak elmondta: a fővárosi önkormányzat közlekedésbiztonsági stratégiája azt mutatja, hogy a gyorshajtás a balesetek egyik legfőbb okozója, és a súlyosságát is nagy mértékben meghatározza. Elmondása szerint egy gyalogosgázolás 30 kilométer/órás […]

Olvass tovább