Budapest közigazgatási területén nem lehet akkumulátorgyár – döntött a Fővárosi Közgyűlés

Budapest nem engedi be az Orbán-kormány akkumulátorgyárait, a fővárosi koalíciós frakciók határozati javaslatot nyújtottak be – közölte a Demokratikus Koalíció. Szaniszló Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakciójának vezetője elmondta, hogy a DK kezdeményezésére a fővárosi koalíciós frakciók úgy döntöttek, hogy elébe mennek Orbán Viktor terveinek, és megakadályozzák az emberek egészségére és környezetére veszélyt jelentő […]

Olvass tovább

Emelkednek a temetői díjak január 1-jétől Budapesten

A Fővárosi Közgyűlés többsége szerdán úgy döntött, január 1-jével emelkednek a temetői hatósági díjak, egységesen körülbelül 17 százalékkal, de mivel a temetői díjak két tételből állnak össze – a hatósági árból, amit az önkormányzat szabályoz és a szabadpiaciból -, ezért a hatósági ár 17 százalékos emelése egy átlagos hamvasztásos temetés költségét összességében 4,57 százalékkal emeli, […]

Olvass tovább

Déri Tibor polgármester a DK fővárosi frakciójában folytatja

Déri Tibor, kerületünk polgármesterének bejegyzését változtatás nélkül, teljes egészében közöljük: „Tisztelt Újpesti Polgárok! Hosszú hetek gondolkodása és tépelődése előzte meg azt a döntést, amelyet a mai napon meghoztam. Bevallom, pártom reakciója az elmúlt hetek történéseit figyelembe véve nem esett jól, de a Momentum Mozgalom egyik legrégebbi tagjaként úgy éreztem, a Momentumnak és nekem, közösen adnunk […]

Olvass tovább

Déri Tibor: Hosszú nap volt a fővárosi közgyűlésben

Fontos döntéseket kellett hoznunk, mert hiába mond bárki bármit, a magyarokkal fizettetik meg annak a háborúnak az árát, amit népünk nagy barátja indított nyugat felé. – írja Facebook oldalán Déri Tibor. „Elfogadtuk Budapest Első Energiacsomagját. Ennek sok eleme van, de ami most a lényeg: a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó épületeket nyáron nem lehet 25 C foknál […]

Olvass tovább

Megszületett a fővárosi szabályozás: vége lehet az óriásmolinó-mizériának

Lehet, hogy végre megvan a megoldás az óriásmolinó-mizériára, nem kell többet se a látványát elviselnetek, se azt, hogy a közös képviselő rátok kényszerítse, hogy akár évekig ne lássatok ki mögüle. A fővárosi közgyűlés tegnap döntött arról, hogy visszaszorítja az épületeket elfedő reklámhálókat. A szabályozás pontosításával a fővárosi közterületekkel határos épületek homlokzatára a járdák fölé benyúló […]

Olvass tovább

35 százalékkal drágulhat a taxizás Budapesten

Május 9-étől változhatnak a fővárosi taxizás tarifái, amennyiben a közgyűlés jövő héten elfogadja Kiss Ambrus javaslatát. Összességében 35 százalékos áremelkedésre kell készülniük a fogyasztóknak, a rövidebb utak esetén jelentősebb lesz a változás – jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján a főpolgármester-helyettes. November kezdeményezték a taxis szervezetek, hogy induljanak meg az ártárgyalások, viszont a Fővárosi Önkormányzat ekkor még […]

Olvass tovább

Déri Tibor: Megtörtént az első lépés az uszodatelek ügyében

Déri Tibor egyenesen a Fővárosi Közgyűlés üléséről jelentette be Facebook oldalán, hogy a testület egyhangúlag elfogadta azt az előterjesztést, ami alapján elkezdődhet a koncepcióterv kidolgozása az egykori uszoda telkére vonatkozóan. A polgármester ismertette az előttünk álló lépéseket, melyek a következőek: A legfontosabb, hogy társadalmi egyeztetést tartunk Megtörténik a pontos geodéziai felmérés Rögzítjük a jelenlegi állapotokat […]

Olvass tovább

Déri Tibor: A Főváros is támogatja a Nagy Imre parkot

Mint arról már korábban beszámoltunk Bedő Kata és Trippon Norbert alpolgármesterek kezdeményezésére az újpesti képviselő-testület tavaly november végén határozott arról, hogy Káposztásmegyeren Nagy Imre mártír miniszterelnök nevét viselje a Hargita utcai háziorvosi rendelő mögötti közterület. Déri Tibor tegnapi Facebook-bejegyzésében leírta, hogy a közterületek elnevezése fővárosi hatáskör, így ezt a tegnapi napon napirendre is tűzte a […]

Olvass tovább

Lemondott egy fideszes fővárosi képviselő, Wintermantel jöhet a helyére

Gyorshír: Beadta lemondását Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) fővárosi képviselő, aki 1998 és 2019 között Budapest I. kerületének polgármestere volt, majd a 2019-es önkormányzati választások után a fővárosi Fidesz frakciójának listáról bejutó képviselője. Lemondása azt jelenti, hogy egy listás képviselő beugorhat a helyére. A Fidesztől származó értesülések szerint ez nem lesz más, mint Wintermantel Zsolt, […]

Olvass tovább

Ha tízezer budapesti összefog, fontos ügyeket vehet napirendre a Fővárosi Közgyűlés

Márciustól a budapesti polgárok egyeztetést kezdeményezhetnek a fővárosi vezetéssel, vagy alakíthatják a Fővárosi Közgyűlés napirendjét – ezt tartalmazza a budapesti polgári kezdeményezés részletes szabályairól szóló rendelet, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester hirdetett ki. A közvetlen demokrácia új eszközeként tavaly január 29-én fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a budapesti polgári kezdeményezésről szóló szabályokat egy évvel későbbi hatálybalépéssel. […]

Olvass tovább