Brexit: Több mint 180 ezer magyar nyújtott be letelepedési kérelmet Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss negyedéves adatai szerint szeptember végéig több mint 7,5 millió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok. A magyarok által szeptember 30-ig benyújtott kérvények száma pedig meghaladta a 180 ezret – számolt be az MTI. Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Azok az EU-polgárok azonban, akik 2020 […]

Olvass tovább

A „nemzetek Európája” akár háborúhoz is vezethet, ezért kell az egységes Európa

Aki az „erős és büszke” nemzetek Európájáról beszél, mint a magyar miniszterelnök, az vagy nem ismeri a történelmet, vagy ha igen, akkor semmilyen következtetést nem vont le belőle – véli egyebek mellett Inotai András közgazdász. Részletek a Népszavának adott interjúból. A koronavírus hatását már a gazdaság is érzi, a kínai hivatalos jelentésekben is a tervezettnél jóval kisebb […]

Olvass tovább

Egy hete nincsenek bent a britek az EU-ban, de máris vitába keveredtek vele

Már ki is éleződött a vita Boris Johnson kormánya és az Európai Bizottság között arról, ki hogy képzeli el a jövőt, a tényleges elszakadást. A legfontosabb a kereskedelmi megállapodás kérdése. A brit kormánynak és az EU-nak rengeteg ügyet kellene rendeznie a következő 11 hónapban, vagyis 2020 végéig, a biztonsági együttműködéstől a bevándorlási kérdéseken át addig, […]

Olvass tovább

Eljött a Brexit napja: közös énekléssel búcsúztak az uniótól a brit képviselők

Az Európai Parlament elfogadta az Egyesült Királysággal kötött kilépési alkut, és ezzel minden jogi akadály elhárult az elől, hogy ma, brüsszeli idő szerint éjfélkor, londoni idő szerint este 11-kor, valósággá váljon a Brexit. 621 igen, 43 nem és 13 tartózkodással ment át az alku.  A szavazás után a teremben lévő összes képviselő felállt, és egymás […]

Olvass tovább

Már csomagolnak a brit európai parlamenti képviselők a pénteki Brexit miatt

Szombattól megváltoznak az európai parlamenti erőviszonyok: kissé meggyengülnek a balliberálisok, viszont megnő a déliek befolyása. A Brexit másnapján az Európai Parlament létszáma 751-ről 705 fősre csökken. Távozik 73 brit képviselő, a helyükre pedig csak 27-en érkeznek, hogy feltöltsék az addig aránytalanul alacsony képviselettel rendelkező nemzeti delegációkat. A maradék helyeket a majd ezután csatlakozó országoknak tartják […]

Olvass tovább

Bye-bye, britek! Johnson nyert

Már eldőlt, hogy Boris Johnson konzervatív miniszterelnök nagyot nyert a tegnapi brit választáson, legalább 364 képviselővel Margaret Thatcher óta nem látott győzelmet érhetnek el a toryk. Ez azt is jelenti, hogy a választást történelminek nevező Johnson KILÉPTETHETI A BRITEKET AZ EU-BÓL A BREXIT 2020. JANUÁR 31-I HATÁRIDEJÉVEL, DE ONNANTÓL A JÖVŐBELI KAPCSOLATOKRÓL KEZDŐDNÉNEK HOSSZÚ TÁRGYALÁSOK. […]

Olvass tovább

Brexit után mélyen zsebbe kell nyúlniuk az Angliába költözőknek

A kormányzó brit Konzervatív Párt tervei szerint a brit EU-tagság megszűnése utáni átmeneti időszak lejártával minden újonnan érkező bevándorlóknak előre kell fizetnie a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) igénybevételéért. A bevándorlási szabályok módosítási programja alapján, ha a konzervatívok megnyerik a december 12-ére kiírt előrehozott választásokat, 2021 januárjától – amikor a jelenlegi tervek szerint a brexit […]

Olvass tovább