Profession.hu: az álláshirdetések száma 66 százalékkal nőtt az első negyedévben

Az állásközvetítő portál saját adatai alapján közölte: az intenzív növekedés leginkább Somogy, Pest és Tolna megyére volt jellemző, de a legkevésbé aktív Nógrád megyében is 14 százalékos volt a bővülés. A legtöbb új kollégát a fővárosban keresik a feladott álláshirdetések száma alapján, azonban a legnagyobb százalékos növekedés (108) Somogy megyében volt. A növekedésben ezt követi […]

Olvass tovább

Továbbra sem tudni, mi lesz a munkájukat elvesztőkkel

Majdnem három héttel a belengetése után még mindig nem tudni semmit a kormány munkanélküliséget ellensúlyozó tervéről, amely szerint állami cégek vehetnék fel az állásukat vesztettek egy részét. De mely cégek és milyen munkakörökbe? Mi a különbség e program és aközött, ha valaki egy állam cég most is aktív álláshirdetésére jelentkezik? Az ITM és az állami […]

Olvass tovább

Keresettek lettek a kukaholdingnál a betöltetlen állások

A megváltozott munkaerőpiaci helyzetnek betudhatóan elkezdték feltölteni a már régóta meglévő szabad pozícióikat a hulladékgyűjtési és -szállítási közszolgáltató cégek – erről a trendről számolt be a Világgazdaság érdeklődésére az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) és a fővárosi FKF Nonprofit Zrt. (FKF) is. Az FKF tájékoztatása szerint több olyan hiánymunkakört is sikerült betölteni […]

Olvass tovább

Balett-táncost és operaénekest is felvett a Tesco

A hiper- és szupermarketláncoknál a járvány miatt  nagyon megnőtt a házhoz szállítás iránti igény, ezért a boltoknál dolgozó munkaerő jókora része átállt a kiszállítás megszervezésére. A SPAR-nál azt mondták, hogy ezen a téren kétszámjegyű növekedés volt tapasztalható az előző normál időszakhoz képest. Mint hozzátették: a netes rendeléseknek a 80 százaléka házhozszállítás, a 20 százaléka pedig bolti átvétel. […]

Olvass tovább

Breaking news: megint éppen a fideszes Wintermantel Zsolt lát mutyit ott, ahol nincs is

Tudjuk, a jövővel kell foglalkoznunk. Tudjuk, helyre kell hozni sok mindent Újpesten, amit Wintermantelék elrontottak.  De azt mégsem lehet válasz nélkül hagyni, amikor azok vádolják az alig három hónapja működő új városvezetést mutyival, akik az elmúlt egy évtized során a korrupciót és a mutyit országosan is rendszerszintűvé tették. „Szakértelem, vagy családi pénzosztás?” – teszi fel a […]

Olvass tovább

Akar havi 800 ezret? Jelentkezzen a Fidelitasnál!

Igazán vonzó állásajánlatra hívta fel a figyelmet a tagságnak küldött levelében a Fidelitas: valahol az V. kerületben egy vezető és egy kommunikációs állásra keresnek jelentkezőket havi 600–800 ezer forintos fizetésért. Hogy pontosan ki lenne a munkáltató, még saját tagjainak sem fedte fel a Fidesz ifjúsági szervezete. Egy dolog biztos: a jelentkezőktől elvárják a magas fokú […]

Olvass tovább