Szerdától érkezik a 13. havi nyugdíj – beindult a kampány

pénz politika

Február 12-én több mint 2,5 millió ember bankszámláján landol a 13. havi nyugdíj, és a következő napokban a postások is megkezdik a kézbesítést – jelentette be a kormányszóvivő a Kossuth rádióban. Vitályos Eszter nyomatékosította: a kormány tartja az ígéretét, és idén is kifizeti az extra juttatást.

A kormányszóvivő azonban nem állt meg a tájékoztatásnál, hanem gyorsan rátért a jól megszokott brüsszelezésre is. Szerinte az Európai Bizottság és a „balliberálisok” állandóan változtatni akarnak a nyugdíjrendszeren, és nem tudni, mit értenek „fenntarthatóság” alatt, de „sok jót nem ígér”. Azt is felidézte, hogy az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz forrásai kapcsán Brüsszel kötelezte Magyarországot egy OECD-jelentés elkészítésére a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról.

A kormány szerint az Európai Unió ne szóljon bele a nyugdíjakba, és az uniós forrásokat is „mondvacsinált okokkal” tartják vissza. Vitályos Eszter azzal büszkélkedett, hogy a 13. havi nyugdíjat 2021 óta újra folyósítják, és állandósították is, ahogy a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét is fenntartják.

Az extra kifizetés idén 550 milliárd forintot emészt fel, miközben a teljes nyugdíjkassza 2025-re a 8000 milliárd forinthoz közelít. A számok nagysága nem véletlenül lett hangsúlyos: a választási év hajrájában minden forint számít – főleg, ha szavazatokra lehet váltani.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük