
Tarlós István megnevezte, szerinte ki lenne a legalkalmasabb főpolgármesternek
A Karácsony Gergelytől 2019-ben vereséget szenvedett Tarlós ismét kijelentette, mennyire nem barátja a környezet- és természet. Elmondta, „közel kétmilliós városokat nem lehet kompletten természetvédelmi területté nyilvánítani”.
„Le akarják zárni a Lánchidat is, sajátos tájépítészeti meg ultraliberális zöldpolitikusi magyarázatokkal szédítik a népet, miközben pontosan tudják, hogy a Petőfi híd és az Árpád híd felújítása is esedékes” – hangsúlyozta a hirado.hu-nak adott nagyinterjúban Tarlós István.
Majd jó konteóhívő módjára leszögezte, „a klímaváltozás amúgy sem alapvetően emberi tevékenység függvénye”.
Tarlós némi szabadkozás után (ez nem az ő tisztsége) azt a személyt is megvezete, hogy szerinte ki legyen a kormánypártok főpolgármester-jelöltje: Szentkirályi Alexandra.
Indoklásul Tarlós azt hozta fel a kormányszóvivő mellett, hogy ismeri Budapestet, a Városházát, nagyon otthon van a humán területen, kiválóan kommunikál, és két idegen nyelven is beszél.