„Igazság fala” – Újpesten a Jobbik vándorkiállítása

politika Újpest

Korábban már egyszer találkozhattak az újpestiek az „Igazság fala” kiállítással Újpesten, akkor viszont a négy nagy molinón válogatás volt látható a fideszes sajtótermékek ellen megnyert több mint 200 sajtóper legjobbjaiból, és a NER propagandistái által nem túl szívesen leközölt helyreigazításokból.

Most viszont a Fidesz hazugságait szedték össze a migrációval kapcsolatban. Szabó Balázs és Czigler László lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint: „a Fidesz a Jobbik által szorgalmazott kerítéssel megállította ugyan a migráció illegális módját, azonban a legális, a titkos és a bérmigráció kapuit minden eddiginél tágabbra nyitotta. Egy megtervezett és precízen megszervezett lakosságcserének vagyunk szemtanúi, mely során magyarok százezrei költöznek külföldre az alacsony bérek, a magas lakhatási költségek és a katasztrofális közhangulat miatt, ami ebben az országban uralkodik. Az ő helyükre tízezrével özönlenek be Magyarországra az alacsony bérért foglalkoztatható keleti bérmigránsok. A fideszeseket pont annyira nem érdekli, hogy honnan érkeznek hazánkba vendégmunkások, mint az, hogy hova menekülnek az Orbán-rezsim elől magyarok százezrei. 

Nincs ez másként Újpest esetében sem. Sok száz újpesti fiatal hagyta maga mögött már hazánkat – többségük nem is gondolkodik reális opcióként abban, hogy a közeljövőben hazaköltözzön – folytatták. Majd hozzátették, az ő helyükre kell a sok száz vendégmunkás, akiket munkásszállókon kell elhelyezni – például az egykori Árpád Kórház épületében. A munkásszálló lesz az új stadion. A magyar városokban egymás után fognak kinőni az ukrán, török, mongol bérmunkásoknak épülő szállodák, ahol a magyarok lakhatási költségeinél sokkal olcsóbban fognak lakni a külföldiek – mondta el Szabó Balázs, az Újpesti Jobbik alelnöke.

Ezt a plakátkiállítást azért hoztuk Újpestre, hogy közöljük az újpestiekkel: a Fidesz azt az egyetlen ígéretét sem tartotta be, hogy megvédi az országot a bevándorlástól. Nem tudták megvédeni, hazudtak, az újpesti városvezetés pedig csendben és tehetetlenül tűri, hogy a város lakossága szép lassan kicserélődik.” – zárták közleményüket.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük