“Igazság fala” címmel érkezett Újpestre a Jobbik Ifjúsági Tagozatának vándorkiállítása

politika Újpest

A hétvégére Újpestre érkezettJobbik Ifjúsági Tagozatának “Igazság Fala” elnevezésű vándorkiállítása. A négy nagy molinón válogatás látható a fideszes sajtótermékek ellen megnyert több mint 200 sajtóper legjobbjaiból és a NER propagandistái által nem túl szívesen leközölt helyreigazításokból.

A városháza mellett felállított kiállítás megnyitóján Szabó Balázs, az Újpesti Jobbik alelnöke elmondta, hogy a fideszes pártsajtó mind országos, mind pedig helyi szinten rendszerszinten hazudik az embereknek; az álhírgyárak reggel, délben és este, megállás nélkül manipulálják a magyar közvéleményt, a NER politikai ellenfeleit pedig gátlástalanul és következmények nélkül járatják le bennük.

Szabó Balázs szerint a fideszes sajtótermékek – beleértve a helyi újságokat, a megyei lapokat és a kerületi kiadványokat – a közszolgálatiságot és a közügyekről való kiegyensúlyozott tájékoztatás elvét már évek óta lábbal tiporják. Nincs ez másképp Újpesten sem, ahol az Újpesti Sajtó Kft. által kiadott Újpesti Napló immár közel egy évtizede nem hozott le egy épkézláb anyagot az ellenzéki pártokról; csak és kizárólag a (még) regnáló városvezetést fényezik benne. De már remélhetőleg nem sokáig. Ősszel őket is el lehet majd zavarni és Újpestnek lehet végre még egyszer egy normális városi újságja.

A kiállítás megnyitását követően szétosztottak pár száz figyelmeztető szórólapot is az újpestieknek, melyeken felhívták a figyelmet a propaganda és az álhírgyárak veszélyeire.

Forrás: Újpesti Jobbik

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük