38 újpesti játszótérre kerül ivókút

önkormányzat Újpest

Pár héttel ezelőtt kilenc újpesti kutyafuttatóban létesítettünk kutyaitatókat. Most pedig azokon a játszótereken telepítünk ivókutakat, ahol volt vízvételi lehetőség. Így a már meglévő 32 ivókúttal rendelkező játszótér mellé további 38 játszótéren lesz kút. A kivitelezés elindult, a munkálatok folyamatosak az elkövetkező hetekben. A tervek szerint ivókút kerül például a Tavasz játszótérre, az Aradi játszótérre, az Árnyas játszótérre, a Virág játszótérre, a Kiselefánt játszótérre, a Teknős játszótérre, Tornyos játszótérre, Őzike játszótérre vagy éppen az Unka játszótérre is.

– írja Facebook oldalán Trippon Norbert.

Az ivókutak mellett az elmúlt időszakban folyamatosan telepítettünk napvitorlákat is, így már több mint 40 homokozó felett van árnyékoló. Illetve bővítettük az újpesti párakapuk számát is, már 11 helyszínen tudnak a nagy melegben felfrissülni az újpestiek – részletezi az alpolgármester.

Ezek közé tartozik a:

  • a Homoktövis Parkban,
  • a Bőröndös Parkban,
  • a Lóverseny téren,
  • a Szakorvosi Rendelőintézet előtti téren,
  • a Deák Ferenc utca sétáló szakaszán,
  • a Berda sétányon,
  • a Szilas parkban,
  • a Semsey Aladár parkban,
  • a Nyár utcai sétányon,
  • a Király utcai sétányon,
  • a Szent István téren (Károlyi szobornál).

A kilenc kutyaitatóval rendelkező futtató pedig a következő:

  • a Rugó Kutyafuttató,
  • a Brutus Kutyafuttató,
  • a Bogyó Kutyafuttató,
  • a Bocskor Kutyafuttató,
  • a Furfang Kutyafuttató,
  • az Aprófalva Kutyafuttató,
  • a Marley Kutyafuttató,
  • az Ősz Kutyafuttató,
  • a Dinamik Kutyafuttató.
Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük