Visszavonul vagy háttérbe húzódik? – Wintermantel új szerepben díszeleg
Wintermantel Zsolt, a Fidesz korábbi fővárosi frakcióvezetője, Újpest volt polgármestere visszavonul a nagypolitikától – legalábbis papíron – számolt be a Magyar Nemzet. A politikus mostantól a Budapest Műhely nevű új háttérintézmény szakértőjeként dolgozik tovább, ahol saját elmondása szerint a „politikában szerzett tapasztalatait” kívánja kamatoztatni.
A hivatalosan független, de a kormánypárti kommunikációban is fel-felbukkanó Budapest Műhely célja Wintermantel szerint az, hogy „a rendelkezésre álló tudást integrálja”, és „a politika számára fogyaszthatóvá” tegye. A volt fővárosi vezető szerint a fővárosban megvan a tudás, csak nem jól van rendszerezve – így most majd ő segít rendet vágni benne.
Wintermantel egyéni önkormányzati képviselőként Újpesten továbbra is aktív marad, amit inkább „városgondnoki” feladatként jellemez. A nagypolitikát szerinte most már hanyagolja, viszont az önkormányzati színfalak mögött – adatokkal, tanulmányokkal, tanácsokkal – továbbra is formálni kívánja a fővárosi közpolitikát.
Visszavonulás tehát nincs, legfeljebb pozícióváltás: Wintermantel Zsolt ezentúl nem elöl beszél, hanem hátul súg – de a szöveg ugyanaz marad.




