Önkormányzat: Semmiféle építkezés nem lesz a Farkas-erdőben!

önkormányzat

Valótlan állítás az a hír, melyet egy láthatóan fideszhez közeli oldal kezdett el terjeszteni! A Farkas-erdőben semmiféle építkezés nem kezdődik és nem is lesz! – kezdi közleményét Újpest Önkormányzata.

Ugyanakkor a szemközti oldalon, a Homoktövis utca – Megyeri út kereszteződésénél található, 2428 m2-es telek már 2003 óta, vagyis két évtizede magántulajdonban van, az ingatlan hivatalosan is építési telek.
Ezt Wintermantel Zsolt is elismerte, hiszen néhány héttel ezelőtt ő maga írta meg a Facebookon egy poszt alatti kommentjében: „Ez az ingatlan építési telek, és ha a magántulajdonos azon építkezni akar és az építési jogszabályoknak megfelel a terv, akkor építhet.” – írják a közleményben.

Ugyanúgy, ahogyan az előző városvezetés idején “befásult” építési ingatlanok épülhettek be a Sándor István utcában vagy a Csíksomlyó utca végében. Tény, hogy a sarki telek magántulajdonosa jogerős építési engedéllyel rendelkezik, így ha építkezni akar, azt törvény adta joga megtenni. Ez a törvény. – olvasható az önkormányzat honlapján.

Tény az is, hogy a magántulajdonos vállalkozó csak idén tett az ingatlan értékesítésére vonatkozó ajánlatot az önkormányzat részére mindösszesen nettó 760 millió Ft-ért. Mivel a magántulajdonos által megajánlott közel milliárdos ár többszörösen meghaladja az önkormányzat által még 2021-ben készített értékbecslés szerinti nettó 165 millió Ft-os összeget, így az önkormányzat törvénytelenséget, bűncselekményt követett volna el, ha a piaci ár felett megvásárolja azt. – részletezi a közlemény.

Az önkormányzat eddig is mindent megtett zöldfelületeink védelmében! A korábbi városvezetés által előkészített íjászközpont sem épült meg a körforgalom melletti befásult telken. Abban az esetben más helyzet, mert a telek 50%-ban az önkormányzat tulajdona, szemben ezen sarki telekkel, mely kizárólagosan magántulajdonban van. Fontos tudni, hogy a sarki ingatlan mögötti, Megyeri út mellett húzódó fővárosi tulajdonú, hivatalosan is erdőingatlant természetesen nem érintheti semmilyen magánberuházás! A Farkas-erdőt a jövőben is megvédjük! – ígéri a városvezetés.

A valótlan állítások hátterében minden bizonnyal a közelgő önkormányzati választások miatti lejárató, botránykeltő szándékok állnak, melyeket az Újpesti Önkormányzat határozottan visszautasít. – zárja közleményét az önkormányzat.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük