Kiderült, mennyibe kerültek és mennyit hoztak Azahriah Puskás Arénás koncertjei

kultúra

Nettó 1,4 milliárd kiadás mellett 2 milliárdos bevétellel zárta a tripla-Puskást Azahriah – árulta el az előadó két menedzsere, Tóth Gergő és Tóth Kristóf a HVG-nek. Több mint másfél ezres stáb dolgozott a koncerten, amiről Tóth Gergő azt mondta:

„Csak a színpad feletti hatalmas, 700 kilós zombikezekről például egy 88 oldalas biztonsági-technikai tanulmányt kellett elfogadtatni, vagy a tűzoltók mérték ki, milyen távolság lehet a lánggép és a közönség között, stb. Minden sokszorosan túl van biztosítva, de ez így is van jól, szerintem.”

Arra a kérdésre, hogy innen lehet-e még magasabbra törni, Tóth Kristóf azzal válaszolt, szerinte nem biztos, hogy kell:

„Vannak terveink, de ezekről nem beszélnék, mert még nagyon ceruzás ötletek. De nem feltétlenül látom magam előtt, hogy akkor most biztosan valami még nagyobb helyre kéne vinni ezt a produkciót.”

Mint kiderült, a stáb egy évig szervezte a három koncertet, ahol a pirotechnika angol volt, a reflektorok belgák, a színpadszerkezet pedig a Hungáriával és a Halott Pénzzel közös.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük