Marad-e a babaváró hitel és a lakásfelújítási támogatás? – Varga Mihály ezt válaszolta

közélet

Egy mai sajtótájékoztatóján – amit Kurali Zoltánnal, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) vezérigazgatójával közösen tartott a jövő évi költségvetés finanszírozásáról – az ATV megkérdezte Varga Mihályt, hogy a kormány meghosszabbítja-e a babaváró hitelt, amit most december 31-ig lehet igényelni, és a lakásfelújítási támogatást, ami szintén kifut az év végével.

A pénzügyminiszter az ATV kérdésére azt válaszolta: “ezeknél van korábbi kormánydöntés, de a kormány ezeket felülvizsgálta”. Nincs még végleges döntés ezekben az ügyekben – mondta, és mint kiderült: szerdán dönt a kormány a nyáron elfogadott ‘23-as költségvetés korrigálásáról rendeleti úton.

Varga Mihály azt a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a családtámogatási intézkedések mellett. 

“Nagyon fontosnak érezzük, sőt, legfontosabbnak az, hogy a demográfiai kérdésekben Magyarországon fordulat következzen be. Ennek érdekében a családtámogatási intézkedéseket fokozottan figyeljük. Nemcsak arról van szó, hogy meglévő intézkedéseket tartunk meg vagy éppen alakítunk át, új intézkedések is jönnek ehhez” – hangoztatta.

Az év végéig a kormány még fog hozni döntéseket, ami a családpolitikát érinti – jelentette ki a miniszter.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük