
Infektológus főorvos: A koronavírus alig veszélyesebb, mint az influenza
Szlávik János infektológus szerint a légúti járványok általában elmúlnak a melegebb idővel, márpedig mindjárt itt a tavasz. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az Újpest Médiának adott interjújában azt mondta, a koronavírus kapcsán az emberek inkább a pániktól félnek.
– Olyan sokat beszélünk róla, hogy az emberek már a pániktól félnek – összegezte a koronavírus körül kialakult helyzetet Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. A nyilvánosság előtt keveset szereplő szakember az Újpest Médiának adott ritka interjút, amelyben arra ugyan nem tudott válaszolni, lesz-e világjárvány, de azt elmagyarázta, hogy miért nem kell tőle félni.
Hiába magyarázom, hogy a koronavírus alig veszélyesebb, mint az influenza, az utóbbit az emberek már megszokták, ezért nem félnek tőle”
– mondta Szlávik. A főorvos ezt számokkal is illusztrálta: a jelenlegi influenzaszezonban csak az Egyesült Államokban 20 ezren haltak meg, míg a koronavírus áldozatainak száma világszerte 2700. Ráadásul még az is elképzelhető, hogy Európa megússza a komolyabb járványt.
A légúti vírusok általában meleg idővel el szoktak múlni, ahogy az influenzajárványok is. Most pedig már mindjárt március van”
– magyarázta. Szlávik szerint persze valamennyire jogos az emberek félelme, hiszen egy teljesen ismeretlen vírusról van szó, amit eleve nehéz kommunikálni. Kiemelte viszont, hogy – mint az influenza – a koronavírus is elsősorban az idős, beteg emberekre veszélyes, akiknek valamilyen kísérő betegségük van, például szívbetegek, daganatos betegek, vagy magas vérnyomással küzdenek.
– Az esetek 1-2 százalékában, a súlyos esetek 5-10 százalékában halálos a kimenetele – összegezte a főorvos, egyben magyarázatot adva arra, hogyan lehetséges, hogy Kínában például egy 34 éves orvos is meghalt.
Mivel Magyarországon jelenleg nincs gyanús beteg, Szlávik szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy nem megyünk olyan helyre, ahol már járványos méreteket öltött a betegség, ilyen Kína, Dél-Korea és sajnos már Olaszország két tartománya is. Ha mégis olyan helyre utazunk, ahol voltak megbetegedések, ott a maszk és a gyakori kézmosás segíthet.
Ez egy érzékeny vírus, a hideget jól tűri, a meleget viszont nem, ráadásul a fertőtlenítő szerek is elpusztítják”
– tette hozzá. Az is evidens, hogy közlekedési eszközön ne fogjunk meg puszta kézzel tárgyakat – ez az influenza esetében is jól működik.
A teljes interjú itt tekinthető meg:
Magyarországon jelenleg 18 ember van karanténban, de mindannyian jól vannak, láz- és tünetmentesek. Három embert a Hongkongból kihajózott MS Westerdam óceánjáróról vittek a Szent László Kórházba, ők ezen a hétvégén hazamehetnek. Rajtuk kívül az olaszországi kirándulásról hazaért 11 iskoláslányt, két kísérőtanárukat és buszuk két sofőrjét különítették el.
Forrás: Újpest Média, Újpesti Hírmondó, hvg.hu
Fotó: Újpesti Hírmondó
szingapurban nem nyar van es kozel 100 fertozott?
Igazából még senki sem tudja, hogyan viselkedik az új koronavírus, de általában nyáron kevésbé terjednek.
És mi van azokkal akik otthon vannak karantén őrizetben?