Puzsér Róbert: Majka úgy érti a magyar néplelket, mint Orbán Viktor és Magyar Péter

bulvár

A Csurran, cseppen című számra sokan sokféleképpen reagáltak, korábban már Puzsér Róbert is, aki most a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azoban új szempontból, a magyar néplélek alapján vesézte ki a Bindzsisztánról szóló klip hátterét.

A kritikus, rádiós, közíró azt mondta: korábban Orbán Viktor volt az egyetlen, aki politikai tőkét kovácsolt a magyar néplélekből, ám megjelent Magyar Péter, aki ugyanezt tette, Majka pedig rájött neki is alkalmazkodnia kell.

Ő nagyjából olyan pontosan detektálja a magyar néplelket, mint Orbán Viktor, eddig nagyjából el is volt mondható, hogy ő a trashkultúra Orbán Viktora. Amíg meg nem jelent Magyar Péter, aki jelenleg ebben a műfajban teljesen új szereplő, és szintén elmondható róla, hogy elképesztő érzéke van a néplélek rezdüléseihez. Nagyon úgy tűnik, hogy innentől Majka a trashkultúra Magyar Pétere.

Bár a rapper száma megjelenése után azt írta, ő csak szórakoztat, nem áll egyik politikai oldal mellé sem, a kritikus szerint Majka éppen úgy változik, ahogy a hatalom megítélése, a közhangulat. A népi meteorológia békájához hasonlóan jelzi, milyen időváltozás várható a Kárpát-medencében. Amit jelez, az a rendszerellenzéki magyarok zömének örvendetes, mert mára a társadalom többsége megértette, hogy a kormányváltást megelőzi az ellenzékváltás, csak utána lehet rendszerváltás.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük