Közösség: Újpesti anyukák csoportja

közösség

A Facebook megszületése óta folyamatosan jönnek létre olyan csoportok, melyek kisebb-nagyobb közösségekre koncentrálódnak, és pozitív példaként jelennek meg az információs szupersztrádán. Ilyen csoportok Újpesten is léteznek, több is van belőlük, ma viszont egy Újpesti anyukákra összpontosító csoportot mutatunk be, melyhez a csoport alapítóját, Mihalik Piroskát, valamint egyik adminisztrátorát, Rostonics Ágit hívtam segítségül.

Szabó István.: Megvallom őszintén, feleségemtől hallottam először erről a csoportról, és akkor kaptam ihletet, hogy megszólítsalak Benneteket egy interjú kapcsán, mivel egy szuper helyi kezdeményezésnek tartom. Honnan jött az ötlet? Mi a célja most a csoportnak?

Mihalik Piroska: A XVI. kerületben indítottam el, mert védőnőnek tanultam, és szerettem volna megosztani a tapasztalataimat az anyukákkal. Majd kinőtte magát, érdeklődtek a XIV. kerületből, Csömörről, a környékről, ezért indítottam a XIV., XV., IV. kerületben és Csömörön. Közben a védőnő képzést nem bírtam, abbahagytam 2 és fél év után, de a csoportok maradtak. Gyógypedagógus lettem, és közben megszületett harmadik gyermekünk Down-szindrómával. Mivel az inklúzió Magyarországon még gyerekcipőben járt, kiköltöztünk Írországba, de a csoportokat nem adtam fel, segítőket vettem magam mellé. Gyakorlatilag ők végzik az érdemi munkát, én csak azért maradtam, hogy ne szűnjenek meg a csoportok, ha netán egy anyuka sem tud már foglalkozni a csoporttal. Az anyukás csoportok szerencsére nagyon jól működnek, az anyukák segítik egymást és a társalgás színvonala nem csökkent. Hála a moderátoroknak. Az első csoportot hét éve indítottam.

Sz.I.: Hány tagja van most az Újpesti anyukák csoportnak?

Rostonics Ági: Jelenleg 1252 tagunk van.

Sz.I.: Ha szabad ilyet kérdeznem, mi most a legfőbb téma az anyukák között?

R.Á.: Idáig inkább mindennapi információcsere volt (hol tudok ilyen-olyan dolgot venni, melyik orvost ajánlanátok, tetőfedőt keresek, találtam/elvesztettem valamit, bölcsődékről/óvodákról véleménygyűjtés beiratkozás előtt, stb.). Azonban az elmúlt egy hétben kicsit bővítettem a témaköröket. Szavazás alapján a leginkább érdeklődésre számot tartó témákban szakértők tollából átemelnénk cikkeket, illetve igyekszem a lokálpatrióta cikkeket/hozzáállást is erősíteni, mert ilyen témák korábban csak nagyon elvétve kerültek terítékre.

Sz.I.: Egy nagyon szép kezdeményezésről is sikerült értesülnöm. Ez pedig nem más, hogy először bevettek egy férfit is a csoportba, aki egyedül neveli gyermekét. Gratulálok hozzá. Ő hogy fogadta ezt? Nem gondoltak még arra, hogy ezt kibővítik esetleg más férfiak számára is?

R.Á.: A csoportba jó ideje apukák, nagyszülők, közeli hozzátartozók is beléphetnek. Személyes véleményem, hogy pozitív dolog, hogy az utcán is jelentős számban látni férfiakat babakocsival, vagy a játszótéren. A csoport elnevezése azonban sok férfit elriaszt, ezért sajnos kevesebb férfi tag van, mint amit optimálisnak tartanék.

Sz.I.: Gondolom sok dolgotok van moderátorként az oldalon.

R.Á.: A moderálást keményvonalasra váltottam. Aki a szabályzatot megsérti, azonnal kizárásra kerül (hirdetés, személyeskedés). Az elmúlt hónapokban ez sokat javított a csoport morálján. Valamint pár napja szigorú tiltás alá került a gyógyszerelési tanácsok megosztása laikusok által. A csoport gyógyszerész tagjai örömmel fogadták, de szinte minden csoporttag elfogadta. Volt precedens, hogy valaki gyógyszert akart vásárolni másik tagtól, ezt szigorúan szankcionáljuk, minősített esetben rendőrségi feljelentést vonhat maga után. A „tisztogatás” után úgy tűnik, hogy egy barátságos, segítőkész közösség alakult ki. Remélem, hogy nem ittam túl korán a medve bőrére 🙂

Sz.I.: Sok sikert kívánok nektek!

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük