Kétes dicsőség: Budapest a második legolcsóbb utazási célpont
A listára kerüléshez nem csak az kellett, hogy jó hely legyen az úticél, hanem az is, hogy ne kelljen túl sok pénzt költeni az adott helyen.
Az esetek nagyrészében nincs értelme megosztani egy utazási listát csak azért, mert rajta van Budapest, de két okból ezúttal érdemes kivételt tenni: egyrészt a Lonely Planet még mindig a turistabibliának számít a világ jelentős része számára, ráadásul nem is összevásárolt cikkeket és listákat szokott közölni, másrészt a lista szempontja is érdekes.Budapest ugyanis a második helyre tudott kerülni 2020 legjobb pénztárcabarát utazásai között.
A lista alapvetően nyugati turisták számára íródott, ezért például azt emeli ki, hogy mindössze pár dollárért órákat lehet fetrengeni valamelyik híres termálfürdőben, és úgy általában az egész térségben ide éri meg a legjobban elutazni. Szó van még a menő borbárokról, trendi romkocsmákról és remek épületekről, utóbbi vonalról kiemelve az olyan szecessziós remekműveket, mint a Keleti Pályaudvar, ami a szerző szerint amúgy a legjobb megérkezési/távozási pontja is Budapestnek, amiről tonnányi képet tölthetünk majd fel Instagramra.
Mielőtt nagyon büszkék lennénk, érdemes megnézni a többi helyezést is: a listát az indonéz Kelet-Nusa Tenggara sziget vezeti, mögöttünk pedig Madja Prades van Indiában. A teljes lista:
1. Kelet-Nusa Tenggara (Indonézia)
2. Budapest
3. Madja Prades (India)
4. Buffalo (USA)
5. Azerbajdzsán
6. Szerbia
7. Tunézia
8. A Fokváros-környéki borvidék (Dél-Afrikai Köztársaság)
9. Athén
10. Zanzibár (Tanzánia)
A lista furcsasága, hogy néha egész országokat említ, néha pedig konkrét városokat, de azt nem részletezi a cikk, hogy ez azért van, mert mondjuk a szerb vidék jobb lenne, mint a magyar, vagy épp arról van szó, hogy Budapest izgalmasabb hely annál, hogy csak úgy elutazzunk onnan mondjuk Szegedig.
Forrás: Azonnali.hu
Fotó: Pixabay




