Donald Trump globális vámháborút indított
Donald Trump ismét a világkereskedelem alapjait rengette meg: az Egyesült Államok elnöke szerdán a Fehér Ház kertjében aláírta az új amerikai vámrendszert, amely radikálisan megemeli az importvámokat a legnagyobb kereskedelmi partnerekkel szemben. Az Európai Unióval szemben 20 százalékos, Kínával szemben pedig 34 százalékos „viszonossági vámot” vezet be az amerikai kormány – jelentette be Trump egy közel egyórás beszédet követően.
A bejelentés indoklásaként Trump az Egyesült Államokat sújtó kereskedelmi deficitet említette, amely elmondása szerint 2024-ben elérte az 1200 milliárd dollárt. A „fair kereskedelem” nevében olyan rendszert kíván bevezetni, amely tükrözi, milyen vámokat és akadályokat alkalmaznak más országok az amerikai termékekkel szemben. Trump állítása szerint a vámokat úgy számolták ki, hogy összegezték az amerikai exportot érintő terheket, majd ezt az értéket megfelezték. Az így kialakított rendszer része egy minimális, 10 százalékos vám is, amit Trump úgy jellemzett: ez az ára annak, hogy valaki a világ legnagyobb piacán megjelenhessen.
A részletek szerint Kína mellett az EU is a leginkább érintett, de Japán (24%), India (26%) és Izrael (17%) sem ússza meg. Az Egyesült Királyság és Brazília esetében a 10 százalékos minimumot alkalmazzák. Külön rendelkezés született az autóiparról: minden külföldön gyártott jármű után egységesen 25 százalék vámot vetnek ki.
Trump hangsúlyozta, hogy az új rendszer célja nem a kereskedelmi partnerek megbüntetése, hanem a viszonosság elvének érvényesítése. Ugyanakkor jelezte: több országból érkezett kérés mentességre, amit csak akkor hajlandó fontolóra venni, ha az adott ország megszünteti az amerikai termékeket sújtó akadályokat. Ezek között megemlítette az árfolyampolitikát, az áfarendszert, valamint különféle technikai szabályozásokat. Kiemelte az EU példáját, amely szerinte jogtalanul zárja ki az amerikai baromfitermékeket, és kritizálta Ausztráliát is az amerikai marhahús importjának korlátozása miatt.
Zárásként Trump kiemelte: az USA-ban gyártott termékeket nem terheli vám, így a hazai gyártás megerősítése és az ipari beruházások ösztönzése révén új munkahelyek jönnek majd létre. Hangsúlyozta: „Amerikát újra gyártanunk kell” – utalva korábbi kampányszlogenjére. A világ közben egyre feszült figyelemmel követi, milyen válaszlépésekre készülnek Washington kereskedelmi partnerei.





3 thoughts on “Donald Trump globális vámháborút indított”