A mesterséges intelligencia szabályozását javasolja a DK
A mesterséges intelligencia szabályozását, az európai minimálbér bevezetését, az orosz energiahordozóktól való függetlenedést és a magyarországi nagy tavak fokozott védelmét javasolja a Demokratikus Koalíció. Minderről csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt a párt ügyvezető alelnöke.
Az árnyékkormányinfó elnevezésű eseményen Molnár Csaba elkerülhetetlennek nevezte a mesterséges intelligencia jogi szabályozását. A DK ezért önálló, a mesterséges intelligenciáért felelős kormányzati szereplőt nevezne ki, és felállítana egy „mesterségesintelligencia-ügynökséget” – közölte.
Az ellenzéki párt továbbá munkahelyi innovációs programot indítana és a nemzeti alaptantervben taníttatná a mesterséges intelligenciához kapcsolódó legfrissebb információkat – sorolta az ügyvezető alelnök. Azt is mondta, hogy folyamatos beszámolásra köteleznék a mesterséges intelligenciával foglalkozó magyarországi intézményeket, egyesületeket és szervezeteket.
Az EP-képviselő az európai minimálbérről azt mondta, hogy a társadalmi partnerekkel közösen dolgoznák ki azokat a szabályokat, amelyek biztosítják az uniós irányelvben megfogalmazott referenciaértékekhez való igazodást. Az európai minimálbérnek az egyes országokban vagy a mediánbér hatvan százalékát, vagy a bruttó átlagbér ötven százalékát kell elérnie – fejtette ki.
A Demokratikus Koalíció a növekvő minimálbérköltségek ellensúlyozásként adó- és járulékkedvezményeket nyújtana a magyarországi kis- és közepes vállalkozásoknak, illetve növelné a kollektív szerződések arányát – hangsúlyozta.
Újabb témára áttérve úgy értékelt, hogy az orosz földgáztól és kőolajtól való függés elviselhetetlen biztonsági és gazdasági kockázatot jelent Magyarország számára. A DK ezért azt indítványozza, hogy az évtized végéig hazai és uniós fejlesztési forrásokból egymillió háztartásban létesítsenek háztartási napelemet vagy háztartási kis szélerőművet – közölte. Emellett meg kell szüntetni a lakossági napelemek betáplálásának és a nagyméretű szélerőművek létesítésének tilalmát – szólított fel a politikus. Kiemelte, hogy a Demokratikus Koalíció német és spanyol mintára energiaközösségeket hozna létre, öt év alatt 500 ezer lakótelepi lakást, illetve egymillió más típusú lakást és házat újíttatna fel és szigeteltetne le, valamint felfüggesztené a paksi bővítést.
Az EP-képviselő azonnali beavatkozást sürgetett a Balaton, a Velencei-tó és a Fertő-tó érdekében. Kijelentette, hogy a Balatonon meg kell állítani a nádasok felszabdalását és a jelenleginél hatékonyabban kell szankcionálni az illegális nádkivágást. Hozzátette, a DK a Balaton partjától mért harminc méteres sávban építési tilalmat vezetne be, úgy, hogy még kikötőt vagy ahhoz kapcsolódó épületet is csak a helyiek döntése után lehessen létesíteni. Felhívta a figyelmet, hogy pártja a Balaton-parttól mért ötven méteres sávban az összes közterületre elővételi jogot biztosítana az önkormányzatoknak.
A DK a Balatonon, a Velencei-tavon és a Fertő-tavon is azonnal eltörölné a kiemelt beruházások intézményét, és mindhárom tó esetében elrendelné az engedély nélkül épült vagy természetkárosító épületek elbontását – mondta Molnár Csaba. Hangsúlyozta, hogy társadalmi egyeztetés nélkül egyik tó környékén sem engednék nagyobb léptékű beruházások megkezdését.
Kérdésre válaszolva Molnár Csaba leszögezte, „migránskvóták nem voltak és soha nem is lesznek„. Újabb kérdésre hozzátette, az elmúlt négy-öt évben nagyon jelentősen csökkent az EU-n lévő bevándorlási nyomás.
Kikérték a véleményét arról, hogy az Európai Parlament korrupciós botrányba keveredett, azóta leváltott alelnöke, Eva Kaili azt tervezi, hogy folytatja a politikusi pályáját. Molnár Csaba azt felelte, hogy akivel szemben nincs jogerős ítélet, „az természetesen azt csinál addig, amit akar, gondoljon csak (…) azokra a fideszes parlamenti képviselőkre, akik ellen büntetőeljárás zajlott, mégis bejártak a parlamentbe szavazni„. Az ellenzéki politikus egy másik felvetésre azt válaszolta, úgy hiszi, hogy soha nem beszélt Eva Kailival.
Kérdezték a baloldal állapotáról, amire határozottan kijelentette, hogy jól állnak, a jövő évi önkormányzati választást az ellenzék megnyeri, és még a jelenleginél is több polgármesterük lesz.
Szóba került az is, hogy sajtóértesülések szerint a múlt évi országgyűlési választásra közös listát állító hat párt 3,2 milliárd forint büntetést kaphat külföldi finanszírozás miatt. Molnár Csaba úgy fogalmazott: az Állami Számvevőszék „a Fidesz utasítására megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat”. Hozzátette, az ügyben végleges döntés még nincs, és minden jogorvoslati lehetőséget igénybe fognak venni.
Végül elmondta, nem terveznek együttműködni Márki-Zay Péter volt ellenzéki kormányfőjelölt új pártjával, mert „semmi okunk nincsen rá„.




