Kormányinfó lesz hétfő délelőtt, senki sem tudja egyelőre, mit jelentenek be
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő június 19-én, hétfőn 10:30-kor kormányinfót tart – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Közpon.
Az időpont meglehetősen szokatlan, általában csütörtökön szokták tartani az efféle sajtótájékoztatókat. Az egyelőre nem tudni, hogy mit akar bejelenteni a kormány, hiszen a tájékoztató témája szokás szerint „Mit, miért tesz a kormány?”, mégha a kormánypárti médiák „kérdései” miatt gyakran inkább a „Hogyan szídja a kormány az ellenzéket” címet kellene adni neki.
Elméletileg az is lehetséges, hogy a kormány új gazdaságvédelmi akciótervéről lesz szó, amiről pénteken közölt rádióinterjújában Orbán Viktor azt mondta, hogy annak részleteit jövő héten ismertetik majd. Ennek a lehetőségnek viszont az mond ellent, hogy se Nagy Márton gazdaságfejlesztési, se Varga Mihály pénzügyminiszter nem vesz részt a Kormányinfón.




