Eddig bírta a terhelést a frissen felújított Nádor utca

Közlekedés Újpest

Nem elég, hogy a Nádor utca Deák Ferenc utca és Erkel utca közötti szakaszán a „szakemberek” tarvágást végeztek, és az árnyékot adó fákat ilyen-olyan szabványokra hivatkozva nem pótolták, az alig két hónapja a forgalomnak átadott szakaszon a buszmegállónál már látszik, hogy nem éppen a napi igénybevételnek megfelelően tervezték meg, ugyanis az úttest a buszok fékezéskor a kerekek által kifejtett erők hatására már most meggyűrődött, ahogy a borítóképen is látható.

A buszmegállónál így megint meg fog állni a víz, és megint tönkre fog menni az úttest belátható időn belül. Tervezéskor mindenképpen kellett volna arra gondolni, hogy itt nagyobb terhelés lesz az úttesten, és lehetőség lett volna arra, hogy az adott szakaszon jobb minőségű és teherbírású aszfaltot borítsanak le, de valamiért nem tették – mondta el egy utak felújítását végző cég szakembere.

Címke:

2 thoughts on “Eddig bírta a terhelést a frissen felújított Nádor utca

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük