Tilosban parkoló autók a Tél utcában

Közlekedés

Az egyik lakossági csoportban osztották meg a hétvégén az alábbi képet a járdán feltehetőleg tilosban parkoló autókról.

Forrás: Facebook

A Tél utca elején évekkel ezelőtt felújítást végzett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A korábbi 2×2 sávból 1×1 sávossá alakították át az úttestet, valamint bicikli- és parkolósávot létesítettek rajta. Azóta semmi nem gátolja a felhajtást a viacolor burkolatra az utca elején. A KRESZ szerint járdán csak akkor lehet parkolni, ha azt tábla engedi, jelen esetben erről nincs szó.

A kialakult helyzetről bővebb tájékoztatást a társasház közös képviseletét ellátó cég alkalmazottja, Molnár Tibor adott. „2015 nyarán adták át a felújított útszakaszt. Meghívást egy bejárásra kaptunk, ott jeleztem is a kivitelező és az Önkormányzat munkatársa felé, hogy a felhajtást gátló oszlopok nélkül parkolónak fogják használni a ház előtti részt.

Az észrevételemet feljegyezték, majd továbbították a BKK-nak és a kivitelezőnek. Ennek ellenére azóta nem történt előrelépés az ügyben. Külön kiemelném, hogy nem a parkoló autókkal van a bajunk, hanem azzal, hogy a terület hivatalosan nem autóközlekedésre alkalmas. Azon gyalogosok sétálnak, a társasház gondnoka és takarítója ezen a területen végezné a hótakarítást, kertészkedik, itt mozgatja a több tucat kukát, és balesetveszélyes helyzetek adódnak abból, hogy néha nagy sebességgel közlekednek itt a kocsik.

Tél utca a felújítás előtt – korlátokkal akadályozták a járdán parkolást. Forrás: Google Maps

Molnár hozzátette, hogy „a felhajtó melletti részen például az elmúlt 2 hónapban kétszer döntötték ki az autósok az egyik oszlopot. Arra is láttunk példát, hogy a zöldfelületen keresztül próbált felhajtani egy furgon, aki a mély sárban el is akadt, úgy kellett kivontatni belőle. Az utóbbi években nagyon sok levélben kértem az Önkormányzatot és a BKK-t, hogy rendezzék a helyzetet, amire tavaly októberben ígéretet is kaptam. Addig nem marad más, mint hogy jelezni kell a közterület felügyelet felé a problémát, akik a bejelentés alapján kijönnek és intézkednek is. Azt viszont furcsállom, hogy több autó rendszeresen is ott parkol, annak ellenére, hogy saját szememmel láttam, mikor korábban intézkedtek ellene. Csak arra tudok következtetni, hogy valamilyen jogszabályi kiskaput kihasználva kibújnak a büntetési kifizetése alól.

A felújítás során a jarokelo.hu felé más is jelzett hiányosságokat. Tudomásunk szerint ezek a javítások mai napig nem történtek meg. A BKK válaszában megígérte a javítást, a bejelnetést pedig itt olvasható.

 

Címke:

2 thoughts on “Tilosban parkoló autók a Tél utcában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük