Ultimátumot kapott Szélesi Zoltán – Dárdai Pál lehet a következő az Újpest kispadján
Egyre nagyobb a nyomás Szélesi Zoltánon: információink szerint az Újpest vezetőedzője gyakorlatilag ultimátumot kapott. A számára kiszabott feladat azonban finoman szólva sem egyszerű: a lila-fehérek előbb a Vasassal találkoznak, majd a Ferencváros otthonába látogatnak.
A helyzet azért különösen érdekes, mert a két mérkőzést a klubvezetés sem feltétlenül kezeli egyformán. Úgy tudjuk, hogy egy Ferencváros elleni nagy győzelem akkor is megmentheti Szélesi állását, ha a Vasas ellen nem sikerülne megszerezni a három pontot. Vagyis a számszerű elvárás (két meccsen legalább 4 pont – a szerk.) mellett a teljesítménynek, és különösen a derbin mutatott játéknak is komoly súlya lehet a döntésben.
Szélesi helyzete az elmúlt hetekben vált egyre bizonytalanabbá. Bár az Újpest a Nyíregyházán elszenvedett 2–1-es vereség után látványosan javított, előbb 4–2-re legyőzte a Debrecent, majd Kisvárdán is ugyanilyen arányban nyert, a folytatás már nem hozta azt a stabilitást, amelyet a klubnál vártak. A keret minősége és a nyári erősítések után az elvárások egyértelműen magasabbak annál, mint hogy az Újpest tartósan a középmezőnyben keresse önmagát.
A kérdés ugyanakkor nem pusztán az, hogy marad-e Szélesi Zoltán, hanem az is, hogy ki követhetné.
Információink szerint a tulajdonosi oldalon sem szeretnének egy újabb hosszadalmas edzőkeresésbe belemenni. Úgy tudjuk, a MOL jelezte: amennyiben Szélesi menesztése válik szükségessé, vállalja az edző szerződésének felbontásával járó költségeket, ugyanakkor ebben az esetben azt várják, hogy Dárdai Pál vegye át a csapat irányítását.
Ez alapjaiban változtatná meg a jelenlegi felállást. Dárdai jelenleg sportigazgatóként felel az Újpest szakmai építkezéséért, így vezetőedzőként már nemcsak a keret kialakításáért és a szakmai koncepcióért, hanem közvetlenül az eredményekért is neki kellene felelnie. A tulajdonosi oldal álláspontja érthető lehet: ha a szakmai projekt Dárdai elképzeléseire épül, egy esetleges edzőváltás után nem feltétlenül akarnának újabb külső szakembert keresni, akivel ismét össze kellene hangolni a teljes szakmai struktúrát.
Dárdai számára azonban ez korántsem kényelmes forgatókönyv. Sportigazgatóként hosszabb távon építkezhet, vezetőedzőként viszont azonnal eredménykényszerbe kerülne. Ráadásul egy olyan Újpest kispadjára kellene leülnie, amelynél az elvárások jelentősen megnőttek, miközben a csapat teljesítménye továbbra is hullámzó.
Éppen ezért a következő két mérkőzés jóval többről szólhat hat bajnoki pontnál. A Vasas elleni találkozó Szélesi számára szinte kötelező feladatnak tűnik, utána pedig következik az a Ferencváros elleni derbi, amely Újpesten önmagában is képes átírni mindent.
Négy pont két meccsen – információink szerint jelenleg ez a határ. De egy igazán nagy Fradi-verés még ezt a matematikát is felülírhatja.
Ha viszont egyik forgatókönyv sem valósul meg, könnyen lehet, hogy az Újpestnél nem egyszerű edzőváltás következik, hanem Dárdai Pál személyében a teljes szakmai projekt arca ül le a kispadra.




