Hatgólos meccsen nyert Kisvárdán az Újpest, és a tabella élére állt
Magabiztos, helyenként kifejezetten szórakoztató játékkal gyűjtötte be a három pontot az Újpest FC Kisvárdán: a lila-fehérek 4–2-re nyertek idegenben, és győzelmükkel a tabella élére ugrottak.
Az Újpest a mérkőzés összképe alapján megérdemelten hozta el a három pontot Kisvárdáról. A lila-fehérek több periódusban is fölényben futballoztak, a második félidő első felében pedig akár jóval korábban is eldönthették volna a találkozót.
Krajcsovics egy gyönyörű szóló végén nem tudott betalálni, majd Horváth remek labdáját Vlijter pimaszul emelte át a kapus felett, ám a gólt les miatt érvénytelenítették. Nem sokkal később, a Vlijter–Mucsányi cserét követően a frissen pályára lépő Miron került óriási helyzetbe Maier lekészítése után, de a kapu mellé lőtt.
A 75. percben újabb lehetőség adódott a mérkőzés lezárására, ám egy három a három elleni újpesti kontrát a csapat túljátszott, így elmaradt a biztosnak tűnő befejezés.
Három perccel később azonban már nem volt kegyelem. Matko nyert párharcot a bal oldalon, lövését Popovich még hárítani tudta, a kipattanó azonban Amenyido elé került. Az újpesti támadó egy hidegvérű lövőcsellel elfektette ellenfelét, majd a hálóba továbbított, 3–1-re alakítva az állást.
Az Újpest azonban nem úszta meg izgalmak nélkül a hajrát. A 85. percben Matanovic játszotta át Scharmert, majd ballal a hosszú alsó sarokba tekert, ezzel 3–2-re felzárkózott a Kisvárda.
A hazai reményeket végül Matko törte le végleg a hosszabbításban. A csereként beálló játékos – akárcsak az előző bajnokin – ismét a ráadásban talált be, jobbról kilőve a hosszú alsó sarkot. A gólpasszt ezúttal Amenyido adta, aki így egy góllal és egy assziszttal zárta a találkozót.
Az Újpest végül 4–2-es győzelemmel távozott Kisvárdáról, és újabb három pontjával a tabella élére állt. A lila-fehérek biztosan az első helyen zárják a forduló vasárnapi játéknapjának kezdetéig a hétvégét, és amennyiben a Paks nem arat nagy különbségű győzelmet a Honvéd ellen, a következő fordulót is listavezetőként várhatják.





1 thought on “Hatgólos meccsen nyert Kisvárdán az Újpest, és a tabella élére állt”